Sztrájkolnak a védőnők

Hétfő reggel nyolc órától figyelmezetető sztrájkba kezdtek a védőnők. A kétórás munkabeszüntetésben a négyezerötszáz védőnő csak mintegy 60 százaléka vesz részt, mivel négy megye ápolónői nem csatlakoztak a sztrájkfelhíváshoz.
A sztrájk ideje alatt a védônôk munkahelyükön tartózkodnak, és csak az életveszélyben lévô betegeket látják el - nyilatkozta Lengyel Judit, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Védônôi Tagozatának vezetôje vasárnap.

Szolidaritás
A szakszervezet közleményben hívta fel tagszervezeteit, megyei szervezeteit, hogy kék zászló kitűzésével fejezzék ki szolidaritásukat, támogassák a védônôk akcióját.
Számonkérik a kormányt

Egy kezdő védőnő nettó 36 ezer forintot, egy 32 éve szakmában lévő 49 ezret keres. A csecsemőgondozásban résztvevő ápolónők tarthatatlannak találják ezt a helyzetet, ezért azonnali 30 százalékos béremelést követelnek. Lengyel Judit szerint a védônôk szeretnék, ha még ebben a ciklusban teljesülne a kormány programjában négy évvel ezelôtt nekik tett ígéreteknek legalább egy része - adta hírül a Népszava. Lengyel Judit szerint összesen 3,2 milliárd forintra volna szükség ahhoz, hogy e kiemelt fontosságú feladatot ellátó ápolónők megfelelô munkakörülmények között dolgozhassanak.

Mikola István egészségügyi miniszter a hétvégén megígérte ugyan, hogy a kormány megadja a kívánt emelést, de azt is elismerte, hogy nem tudja még miből fedezik az ehhez szükség négymilliárd forintot. Lengyel Judit, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: ha akciójukkal nem érnek el eredményt, megvárják a választást és majd a következő kormánytól kérnek segítséget.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04