Veres Jánost nem vették elő egykori cége adócsalása miatt

2007.10.11. 12:32
A jelenleg börtönbüntetését töltő Kabai Károly egyik fémfelvásárló cége már 1991 és 1994 között is igényelt vissza áfát fiktív számlák alapján, amikor a cég egyik tulajdonosa és ügyvezetője Veres János jelenlegi pénzügyminiszter volt, olvasható a HVG tényfeltáró cikkében. Az ügyben Veres Jánost soha nem hallgatták ki. A pénzügyminiszter nem tud arról, hogy egykori cége jogtalanul igényelt vissza 54 millió forint áfát.

Veres János neve egyetlenegyszer sem bukkan fel az adócsalásról szóló nyomozati és periratokban, annak ellenére, hogy a számlagyárosok manipulációinak éveiben ötvenszázalékos tulajdonosa, 1993 decemberéig pedig ügyvezetője volt a Bogát-Ferr Kft.-nek, olvasható a HVG írásában.

Sághy Erna cikke azzal az üggyel foglalkozik, amelyben idén több százmillió forintos áfacsalásért három és fél év börtönre ítélték Kabai Károlyt. (A nyírbátori választókerület volt MSZP-s alelnöke nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül a Hír Tv stábja bukkant rá az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egyik kórtermében. Kabai azóta megkezdte börtönbüntetését.)

A HVG cikke szerint Kabai Károly és Veres János együtt alapították 1991-ben a Bogát Ferr Kft. nevű céget. Ez, illetve Kabai Bogát Metál nevű cége volt érintett abban az ügyben, amely a kilencvenes évek elején összesen 248 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, fiktív számlákkal. (A Bogát Metál terhére 193 millió forint, a Bogát Ferrére 54 millió forint jogtalanul visszaigényelt áfát állapított meg az APEH)

A két cég színesfémkereskedelemmel foglalkozott. 1991 és 1995 között fémgyűjtő kisiparosok által kiállított fiktív számlákkal igényelt vissza áfát, illetve így legalizálta a bizonytalan eredetű színesfémet, állapította meg a büntetőeljárásban felkért szakértő.

A hatóság sokáig csak a számlákat kiállító nyolc fémgyűjtő kisiparos ellen folytatott eljárást. Bár az APEH hivatalosan is megerősítette, hogy a Bogát Ferr és Bogát Metál valós áru és pénzmozgás nélkül igényelte vissza az áfát, a HVG cikke szerint a VPOP Nyomozóhivatala bűncselekmény alapos gyanúja hiányában megszüntette a nyomozást.

Ebben az időszakban, 1993. december 1-ig Veres János volt a Bogát Ferr ügyvezetője. Veres 1995. május 29-ig megtartotta 50 százalékos tulajdonrészét a cégben.

Később Kabai ellen nyomozás indult, ám ez csak az 1997-1999 közötti időszakban elkövetett adócsalásokat vizsgálta. A per 2007-ben zárult le, amikor a fémkereskedőt jogerősen három év hat hónap szabadságvesztésre ítélték.

A HVG írásban tette fel kérdéseit az üggyel kapcsolatban Veres Jánosnak. “A cég egyik ügyvezetője voltam, tevékenységem egész pontosan abban állt, hogy a társaság bővülő finanszírozási igényeihez megteremtsem a banhitelelapoklat”, válaszolta a Bogát Ferrben 1993-ig betöltött szerepéről.

A pénzügyminiszter válasza szerint nem volt tudomása sem arról, hogy a Bogát Metállnak és a Bogát Ferrnek számlázó nyolc fémgyűjtő ellen eljárás folyik, sem arról, hogy a Bogát Ferr 1992-1994 között 54 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul.