A veszprémi polgári körök megfélemlítéssel vádolják a kormányt

Az ország lakosságának megfélemlítésével vádolták az új kormányzatot csütörtökön Veszprémben a polgári körök által szervezett békés megmozdulás szónokai. A Tűztorony Polgári Kör vezetője szerint a polgári oldal híveinek meg kell győzniük a másik oldalon álló rokonokat, és barátokat, hogy álljanak át. A rendezvényen elszavalták Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét.
- Sokan nem tartják elég határozottnak a rendőrség múlt heti budapesti föllépését. Halottakat, sortüzet akartak volna? - kérdezte a veszprémi békés megmozduláson felszólaló Rednik András orvos, városi ellenzéki önkormányzati képviselő.

„A rendőri pofon lecke a múlt rendszerből”

Az MDF-es városatya úgy vélekedett: mivel egy hete a fővárosban a be nem jelentett tüntetés résztvevői nem támadtak a rendőrökre, aligha lehet az ellenük való föllépést jogosnak ítélni, mert a legalapvetőbb emberi jogok egyikét, az emberi méltósághoz való jogot mindenképpen megsértették.

- Kérjük a hatalom birtokosait, ne akarják megalázni a politikai ellenfeleiket - fogalmazott a demokrácia védelmében meghirdetett megmozdulás szónoka.

A veszprémi MDF-es képviselő szerint a mai fiatalok, akik közvetlenül már nem tapasztalták meg az előző rendszert, most a rendőröktől kapott pofonnal jó leckét kaptak.

A városi önkormányzati képviselő beszédében arra figyelmeztette a hatalmon lévőket, hogy nem okos dolog kardot rántani; mindamellett a polgári körök szellemiségéhez vonzódókat türelemre, a keresztényi méltóság megtartására hívta föl.

Párbeszédet javasolnak

A veszprémi Tűztorony Polgári Kör és a Jutasi Polgári Kör közös Jutasi-lakótelepi rendezvényén az előbbi szerveződés vezetője, Lénárt Katalin azt hangsúlyozta, hogy az ellenzékbe került polgári oldal híveinek a másik oldalon állókkal való párbeszédre van szükségük, arra, hogy az ellenkező politikai véleményen lévő barátaikat, rokonaikat, szomszédaikat igyekezzenek meggyőzni igazukról.

- Forduljunk a másik oldalon állókhoz s győzzük meg őket, hogy nem kell tőlünk félni, jók a szándékaink, de ne kelljen nekünk sem félni! Hogy ha nyíltan véleményt nyilvánítunk, ne kelljen a munkahelyünkről való elbocsátástól tartanunk - magyarázta a polgári köri vezető.

Egy mondat a zsarnokságról

A veszprémi békés tüntetésen felszólalók közül többen is úgy vélték, hogy a kormányzat akkor tenné helyesen, ha - úgymond tiszta vizet öntve a pohárba - nem semmisíttetné meg a választási lapokat és igazában bízva újraszámláltatná a tavaszi országgyűlési képviselő-választás voksait.

A veszprémi Jutasi-lakótelepi polgári köri megmozduláson elhangzott - kifejezve a résztvevők hangulatát - Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19