'Óriáshernyók' lepik el a Nagykörutat

A főváros a 4-es, 6-os villamos vonalára 54 méteres szerelvényeket vásárol - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi villamosközlekedés 115. évfordulóján. Közben öt vidéki nagyváros - ahol ugyancsak teljesen önkormányzati tulajdonban működik a közlekedési vállalat - bejelentette: fejlesztésekre ötmilliárdot kérnek a kormánytól.
A főpolgármester szerint Budapesten a villamosközlekedésnek van jövője, s nem csökkenteni, hanem növelni kívánja a járatok számát és színvonalát, valamint a villamospálya hosszát. Reményei szerint látványos változást hoz majd a nagykörúti villamosbeszerzés.

Negyven villamost vásárolna a főváros

A villamospark felújítására a fővárosi önkormányzat megbízásából a BKV nemzetközi versenytárgyalásokat folytat, amelynek eredményhirdetése 2003 első negyedévében várható. A főpolgármester elmondta, hogy az újonnan beszerzendő 40 korszerű, komfortos, alacsonypadlós villamosokat, amelyeket a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedő utasok is kényelmesen használhatnak majd, várhatóan 2004 és 2006 között helyezik üzembe. Állítása szerint ezek lesznek majd Európa legkorszerűbb és leghosszabb, 54 méteres szerelvényei.

A Magyar Hírlap információi szerint a szállításra jelentkezők közül az Alstom, a Bombardier és a Siemens van még versenyben. Köztük versenytárgyalás dönt majd.

Meghosszabbítják az 1-es vonalát

A főpolgármester beszélt a külsőbb körúton, a Hungária gyűrűn járó 1-es villamos déli meghosszabbításáról is. A jelenleg a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél véget érő vonalat - miután áthalad a már a híd építésekor előkészített, évek óta kihasználatlan pályatesten - szerinte a Fehérvári útig kellene elvinni, mégpedig egyenesen, a Hamzsabégi úton. Az így a 4-es metró Budai Skálánál létesítendő, Bocskai út nevű állomásához csatlakozó járat kiszolgálná az új metrót.

Demszky szerint az még nem dőlt el, hogy a szerelvények bekanyarodnának-e a Fehérvári útra, vagy a Hamzsabégi út és a Fehérvári út kereszteződésétől aluljárón lehetne megközelíteni a metróállomást.

A BKV tavaly
2001-ben a BKV Rt. járatai 1,41 milliárd utast szállítottak, ebből 26,2 százalék a villamosokat vette igénybe. Jelenleg a BKV teljes úthálózatának hossza 2126 kilométer, s ez 119 autóbusz-, 33 villamos-, 14 trolibusz-, 3 metró-, és 11 HÉV-vonalat jelent. A villamoshálózat hossza 226 kilométer, összesen 800 villamosjárművel. Az első villamos Budapesten 1887. november 28-án indult el a mai Nyugati pályaudvar elől.

A vágy villamosa

Közben a fővárosi fejlesztési terveket megirigyelve öt vidéki nagyváros kér a budapestivel azonos elbírálást a kormánytól - értesült a Népszava. A kormányzatnak azt a döntését kifogásolják, miszerint az állam átvállalja a BKV 33 milliárd forintos hiteltartozását és visszatérítendő támogatását a csődközeli helyzet felszámolása érdekében, de a vidéki közlekedési vállalatokét nem.

Az öt nagyvárosban ugyancsak önkormányzati tulajdonban működik a közlekedési vállalat, ezért közös indítványban szorgalmazzák a fejlesztési célú hitelek állami kiváltását. Toller László pécsi polgármester, MSZP-s parlamenti képviselő sajtónyilatkozata szerint Pécs, Debrecen, Szeged, Miskolc és Győr közös indítványa mintegy ötmilliárd forint forrásigényű lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58