Őszödön is beszedik a vizitdíjat

Gyurcsány Ferenc úgy döntött, ezentúl az őszödi kormányüdülőben is beszedik a vizitdíjat. Bár jogilag erre nem lenne a szükség, a kormányfő szerint a kabinet tagjaira is ugyanolyan kötelezettségek vonatkoznak, mint bárki másra, írja a Bors.

A kormány célja, hogy a kabinet tagjaira is ugyanolyan kötelezettségek vonatkoznak, mint bárki másra, ezért a mai napon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítást adott, hogy az Állami Egészségügyi Központ és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerzôdést úgy módosítsák, hogy a balatonöszödi kormányüdülôben is szedjenek vizitdíjat – közölte a Borssal Budai Bernadett, kormányszóvivô.

A Bors korábban arról írt, hogy az állami vezetôknek nem kellett vizitdíjat fizetniük a balatonőszödi kormányüdülô rendelőjében. A Miniszterelnöki Hivatal és az öszödön ügyeletet biztosító Kútvölgyi Kórház közötti szerzôdés alapján az orvosi szoba magánrendelôként működött, a kezelések, vizsgálatok költségeit pedig a MEH fizette.

Ha egy poltikus vagy állami vezetô elmegy a Kútvölgyi Kórház rendelôjébe ugyanúgy fizette eddig is a vizitdíjat a saját zsebébôl, mint bárki más. Az öszödi kormányüdülőt érintô szerzôdésben viszont nincs szó a vizitdíjról, mivel azt még azelôtt kötötték, hogy a vizitdíjat bevezették volna – mondta a lapnak Budai Bernadett, kormányszóvivô.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31