Nem fizet a Vizsla

Tartozik a Magyar Vizsla kiadványt jegyző egyesület a Magyar Postának -- írta meg a Vasárnapi Hírek. A kiadó elismeri az elszámolási vitát, de azt állítja: a terjesztés színvonala nem volt megfelelő, egész falvakba nem jutott el az újság.
Valóban elszámolási vitánk van a Magyar Vizsla terjesztésével kapcsolatosan a Postával -- erősítette meg az Indexnek Horváth Éva, a lapot kiadó Adózók Érdekvédelmi Szövetsége vezetője. A civilben kefeboltot vezető Horváth Éva azt azonban nem kívánta elárulni, mennyibe került az eddigi két szám terjesztése, illetve ehhez képest a tartozás mekkora részét vitatják.

"Olyan fantasztikus mennyiségű visszajelzést kaptunk arról, hogy nem jutott el sok helyre az újság, hogy úgy gondoltuk ezt tisztázni kell" -- jelentette ki lapunknak Horváth Éva. Szerinte nem egyes házak, esetleg utcák maradtak ki a terjesztésből, hanem komplett települések is. A vállalkozó néhány héttel ezelőtt ezzel együtt már bejelentette: készül a Vizsla harmadik száma is. Az első, januári számot, amelyben Gyurcsány Ferenc és Kóka János került a címlapra, összesen három és fél millió példányban nyomták, és nagyszabású országos reklámkampány vezette be. A kiadvány és reklámja költségei szakértők szerint 100 millió forintot elérhette, Horváth Éva azonban azt állította, hogy szervezete párttámogatást nem kapott, kizárólag adományokból fedezte a kiadásokat. Az adományozók nevét azonban nem hozta nyilvánosságra.

A Fidesz is hasonló vitába keveredett

A VH emlékeztett: a 2002-es választások után a Fidesz is hasonló vitába keveredett a Postával. A párt a kampányidőszakban kiküldött levelei utáni költségeket nem fizetette ki azzal az érveléssel, hogy azok nem jutottak el minden háztartásba. A vitából per lett, melyben a Posta a 110 milliós követelése felét kapta meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17