Állóképességi harc Rogán ellen a Belvárosban

2006.09.28. 15:43
Kemény meggyőzési módszerekről panaszkodnak az V. kerületi Fidesszel rivalizáló jobboldali szervezetek. Az egész országban összesített egyéni jelölti visszalépések 40 százaléka a belvárosi kerületben történt, és többen a választási bizottságnak is jelezték, hogy presszió alatt állnak. Rogán szerint a Fidesznek nem érdeke az MDF embereinek elszipkázása.

Az Országos Választási Iroda összesítése szerint a múlt péntekig 15 egyéni jelölt lépett vissza, ebből 6-an a budapesti V. kerületben. Mind a hatan az MDF indulói voltak.

Egyszercsak elmentek

"Övön aluli ütés volt" - állítja Almássy Kornél, az MDF budapesti elnöke, a párt V. kerületi polgármester-jelöltje. Almássy szerint őt és maradék csapatát a múlt hét elején teljesen váratlanul érte, hogy a kerület 14 választókerületéből hatban elpártoltak embereik. A jelöltek - a budapesti elnök szerint - korábban nem mutatták jelét annak, hogy bármi kifogásuk lenne a párt vagy a kerület ügyeiben a vezetéssel szemben. Az MDF a helyi választási bizottságtól kapott jelzést a csoportos visszalépésről, a jelöltek pedig ezután szinte teljesen elzárkóztak az Almássyékkal való kommunikáció elől. (A visszalépők egy faxot küldtek néhány szerkesztőségbe, amelyen az MDF "zavaros politikájával" indokolták döntésüket.) A fővárosi elnök szerint, aki ismeri a belvárosi politikai felállást, és a tavasszal kialakult viszonyt, a jobboldali pártok közötti ellentéteket, az tudja, hogy kinek az érdeke volt a konkurencia eltüntetése. Az MDF-ben egyébként sokan úgy magyarázzák a hirtelen elpártolást, hogy az csak komoly anyagi haszon reményében történhetett.

Gyúrják egymást

Visszalépett az V. kerület 8. választókörzetében a Belváros Jövőjéért Egyesület képviselője is, de Petkova Daniella később a Választási Iroda tagjai előtt azt állította, döntését kényszer alatt tette. A választási iroda ezért hivatalosan nem vett tudomást a visszalépés bejelentéséről. De a Választási Iroda előtt a Rendpárti Egyesület vezetője, Bégány Attila is panaszkodott az elmúlt hetekben, hogy a Fidesz folyamatosan "gyúrja" az egyesület egyik jelöltjét, arra kapacitálva, hogy lépjen vissza. A Kossuth téri tüntetők egyik hangadóját, Molnár Tamást is egyéni jelöltként indító egyesület elnöke a választási testület előtt az állította, hogy a Rogán Antal vezette Fidesz a kerületben megpróbálja maga alá gyűrni a jobboldali pártokat és szervezeteket.

Együttműködésre kész

"A Fidesznek egyáltalán nem fűződött érdeke a belvárosi MDF-esek visszalépéséhez" - cáfolt az Index kérdésére Rogán Antal, a Fidesz és a KDNP V. kerületi polgármester-jelöltje. Rogán szerint a Fórum a felmérések szerint a Belvárosban alig több mint 2 százalékon áll, ráadásul a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy támogatói fele-fele alapon oszlanak meg a bal- és a jobboldali szimpatizánsok között. Rogán mindezek ellenére számít arra, hogy polgármesterré választása esetén a képviselőtestületbe esetlegesen bejutó MDF-esekkel együtt tud működni. A fideszes politikus azt mondta, együttműködési szándékát már Almássyék felé is kinyilvánította, és megítélése szerint erre a másik oldal is hajlott.

A fideszes magyarázat szerint pedig az országosan ismeretlen Rendpárti Egyesülettel azért romlott meg a viszony, mert a Rogánt a választáson támogató Jobbikon számonkérték, hogy alelnöke, a már emlegetett Molnár Tamás miért indul egy a Fidesszel rivális szervezet jelöltjeként. Molnárnak többek között ezért kellett távoznia a Jobbikból.