Vonza András: szoláriumot a Nyírségnek

Vonza András hivatali idejének utolsó napjaiban maga döntött arról, hogy megtartja a minisztériumban használt kocsiját, mobiljai és szoláriumát. A volt tárcavezető úgy ítéli meg, hogy a tartós használatba utalt eszközök a minisztérium után régi-új munkahelye, a szabolcsi állat-egészségügyi állomás munkáját segítik majd. Vonza a megtartott szoláriummal kapcsolatban azt mondta: a Nyíregyházán dolgozó minisztériumi munkatársaknak is a budapestiekhez hasonló körülményeket kíván biztosítani.
Nem történt törvénytelenség, vagy vagyonvesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állat-egészségügyi Állomáshoz került minisztériumi tulajdonú eszközök átadásánál - nyilatkozta Vonza András, volt földművelésügyi miniszter. Az agrártárca volt vezetője a Népszabadság szerdai számában megjelent cikkre reagált, amely szerint mintegy 15 millió forint összértékű használati tárgy került Vonza András jelenlegi munkahelyének eszközállományába. Az átadott 25 tétel korábban a leköszönt miniszter személyes használatú eszköze volt.

A terepjáró már Nyíregyházán van

Vonza András megerősítette, hogy a felsorolt tárgyak valóban az ő személyes használatú eszközei voltak. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek az eszközök továbbra is a minisztérium tulajdonában vannak, mivel jelenlegi munkahelye is az agrártárca felügyelete alatt áll, az ott dolgozók is a minisztérium állományához tartoznak. Hozzátette, hogy a cikkben felsorolt eszközök közül egyelőre csak a terepjáró és a mobiltelefonok kerültek a nyíregyházi hivatalba, a többi továbbra is a budapesti szolgálati lakásában található, ahol a családja is lakik pillanatnyilag.

Budapesti szoláriumot a magyarnak!

Vonza András kifejtette, hogy az eszközök használatba adásáról hivatalban lévő miniszterként ő maga döntött május 23-án. Megítélése szerint ezek a használati tárgyak a szabolcsi állat-egészségügyi állomás munkáját segítik. Megjegyezte, hogy az állomásnak korábban egyáltalán nem volt terepjárója, holott véleménye szerint erre a gépjárműre szüksége van nemcsak a Szabolcs megyei, hanem a Hajdú-Bihar Megyei Állategészségügyi Állomásnak is, amely egy megállapodás alapján szintén igénybe vehetné. A volt miniszter egy Nissan Terranoval bővítette így az állomás eszközállományát. A mobiltelefonokkal kapcsolatban elmondta, hogy azok számláit a dolgozók maguk fizetik. A napilap szerint egy szolárium és egy kondicionálógép is szerepel az átadott eszközök listáján. A volt miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette: a Nyíregyházán dolgozó minisztériumi munkatársaknak is a budapestiekhez hasonló körülményeket kíván biztosítani.

A minisztérium visszarendeli Vonza tárgyait

A Népszabadság az agrártárcától kapott információi szerint a minisztérium új vezetése megütközéssel fogadta az eljárást, s az átadott eszközök nagy részét - két mobiltelefon és néhány irodai berendezés kivételével - sürgősen visszarendeli Budapestre. Az érvényes jogszabályok szerint a posztjukról leköszönő kormánytagok személyes használati eszközeik nagy részét megtarthatják, ám ebben az esetben a berendezések könyv szerinti értékét (a tényleges piaci árnál lényegesen kedvezőbb összeget) ki kell fizetniük.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31