Visszavonul a móri ügy bírája?

Hitelvesztéstől tart, ezért visszavonulását fontolgatja Varga Zoltán bíró, aki a móri ügyet is tárgyalta. Ha a bíró valóban lemond, újra kell kezdeni a brókerügy tárgyalását.

Varga Zoltán

Lemondását és nyugdíjba vonulását fontolgatja Varga Zoltán büntetőbíró, írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a móri ügy első fokú ítéleteit meghozó bíró az elmúlt napokban kapott bírálatok miatt gondolkozik a visszavonuláson.

Az ügyészség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben tagadta a napilap értesüléseit. Mint írták, "Dr. Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság bírája az őt ért támadások ellenére sem fontolgatja a nyugdíjba vonulását, a Fővárosi Bíróság vezetésében fel sem merült ennek a lehetősége, továbbra is számít a Tanácselnök munkájára".

Varga visszavonulása a móri ügyet már nem, a brükerügyet annál inkább érintené. A bíró vezette ugyanis eddig a tárgyalást, amelyben a 23 vádlott mellett több tucat tanút is meghallgattak már.

A Nemzet értesülései szerint Varga leginkább Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár nyilatkozatát vette zokon. Kondorosi a móri ügy, illetve a móri bankrablásban valószínűleg ártatlan Kaiser Edére kiszabott jogerős, tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kapcsán a Napkeltének nyilatkozva a bírók kiválasztásának újragondolásáról beszélt.

Varga nem kívánta kommentálni a Magyar Nemzet értesüléseit és általában sem kívánt nyilatkozni.

Varga az elmúlt években szinte kizárólag kiemelt ügyekkel foglalkozott. Ő ítélte el Magda Marinkót, Dietmar Clodó bombagyárost, és ő vezeti a Globex- és a brókerügy tárgyalását is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32