Tekla
9 °C
20 °C

Vizitdíj helyett havi 35 ezer a háziorvosoknak

2008.03.18. 21:52
Nem közeledtek az álláspontok a kieső vizitdíj pótlásáról az Egészségügyi Minisztérium és a szakmai érdekképviseletek kedd estébe nyúló tárgyalásán. Az orvosi kamara szerint a háziorvosok finanszírozását a kormány kötelessége kipótolni, a tárca legfeljebb azt tartja elképzelhetőnek, hogy a korábbi átlagosan 180 ezer forintos vizitdíjbevétel helyet havi 30-35 ezer forintos támogatást kapjanak a doktorok.

Mindegyik fél a korábban már ismertetett álláspontját ismételte meg, érdemi közeledés egyelőre nem volt a minisztérium és egészségügyi szakmai képviselőinek kedd estébe nyúló tárgyalásán, értesült az Index.

A vizitdíj eltörlésével a háziorvosok átlagosan havi 180 ezer forint bevételtől esnek el. Az egészségügyi miniszter azt kérte a szakmai szervezetektől, különösen az orvosi kamarától, hogy konkrétan nevezzék meg a társadalombiztosítás költségvetésén belül azt a forrást, amelyet erre a célra átcsoportosíthatnak (ez azt jelentené, hogy valamely területtől pénzt kellene elvonni). A tárca választ vár arra is, milyen eszközzel lehet kezelni azt a helyzetet, hogy a vizitdíj eltörlésével várhatóan ismét emelkedni fog az orvos-beteg találkozások száma, s ezzel együtt a tb kiadásai is növekednek majd.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a keddi egyeztetésen megismételte azt, hogy vizitdíj eltörlésével kieső összegre szüksége van a háziorvosi praxisoknak. Éger István szerint egyértelmű, hogy a pénz biztosítása a kormány feladata. A kamara a népszavazás után ezért azt javasolta, hogy a költségvetés duplázza meg a háziorvosok támogatását.

Az egészségügy tárca álláspontja ezzel szemben az, hogy plusz pénz nincs, csak a meglévő források átcsoportosításával lehet a háziorvosok kárát enyhíteni. A tárca elképzelése az, hogy a házi gyermekorvosoknak adott vizitdíjkompenzációt osztanák szét az összes háziorvos között (a gyermek háziorvosoknál nem kellett eddig sem vizitdíjat fizetni, így ők az államtól kaptak támogatást).

A 3 milliárd forintos összeg szétosztása igazából azt jelentené, hogy minden háziorvos kevesebb pénzt kap a korábbi bevételénél. Az így szétterített összeg háziorvosonként átlagosan havi 30-35 ezer forint lehet. Az egyeztetésen ugyanakkor elhangzott a szakma részéről, hogy ez legalább magasabb a 2006-ig adott eszköz- és ingatlantámogatásnál, amely átlagosan havi 20-25 ezer forintot jelentett.

A tárca a havi 35 ezer forint szétosztását valamilyen minőségi mutatóhoz kötné, amelyet pontosan még nem határoztak meg (van olyan elképzelés például, hogy a háziorvos által szűrővizsgálatokra küldött betegek száma után adjon támogatást a költségvetés). Felmerült az is, hogy ha idén valamilyen megtakarítás keletkezik az egészségbiztosítási alapban, abból a háziorvosok is kapjanak majd valamit. A tárca azonban ebben az esetben is a teljesítményhez kötné a támogatás folyósítását.

A keddi megbeszélésen szó esett arról is, hogy kell valamilyen megoldást találni az 1200 betegnél kevesebbet fogadó praxisok helyzetére, ezeknél ugyanis komoly működési gondok jelentkezhetnek. Felmerült az is, mi lesz a kórházi osztályokon dolgozó orvosokkal. Ők ugyanis a kórházakhoz befolyó vizitdíj- ás ágydíjbevételekből eddig nem sokat láttak. Egy idei törvénymódosítás ugyan kötelezővé tette, hogy az intézmény vizitdíj- és kórházi napidíj bevételenék egyharmadát jutalmazásra kell fordítani, ez a rendelkezés azonban már későn született, áprilistól megszűnnek a díjak.

Arra sem tudott egyelőre senki nem tudott konkrét javaslatot megfogalmazni, hogy a vizitdíj eltörlése után milyen eszközzel lehet korlátozni az indokolatlan orvoshoz fordulásokat, és az ezek miatt jelentkező nagyobb tb-kiadásokat.