Kiderül, mennyit visz el
A Fidesz választási kampányának megtervezésével és számos országimázsos projekt kivitelezésével megbízott Wermerre azután terelődött a figyelem, hogy a Magyar Nemzet szombati számában azt állította, a jobboldal számára katasztrofális következményei lehetnek Wermer hallgatásának. A névtelenül megjelentetett írás a MERT 2000 Rt. megbízásával kapcsolatos rendőrségi nyomozásra utalva azt állítja: "a Fidesz kommunikációs zsenijének tartott Wermer András szerteágazó üzleti ügyeit korábban csak a politikai kommunikáció szintjén hozták összefüggésbe a lopással, mára azonban hatósági eljárások keretében is megfogalmazódott a gyanú".
A Magyar Nemzet kétségbe vonja azt is, hogy a tavaszi választási kampány tervezésével megbízott háttérember "ilyen nagyságrendű anyagi ügyek" mellett "tudott-e, akart-e összpontosítani legfontosabb feladatára: a választások megnyerésére". A cikk felteszi a kérdést: "nem tudjuk, hány szavazatot hozott az Országjáró a jobboldalnak, de hamarosan meg fogjuk tudni, mennyit visz el."
Wermer nevű tanácsadó nem volt
"Wermer Andrásnak és a Magyar Nemzet cikkében feltüntetett cégeknek egymás között kell tisztázniuk a felmerült vádakat, a volt miniszterelnököt a kérdés semmilyen formában nem érinti" - jelentette ki az Indexnek Orbán Viktor sajtótitkára. Doncsev András szerint az exkormányfő nem foglal állást az ügyben, mert azok Wermer András ügyei. Arra a felvetésre, hogy az előző ciklus idején Wermert a sajtó mindvégig Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadójaként tartotta számon, Doncsev kijelentette: "a tanácsadó hivatalos besorolás, amely például a Miniszterelnöki Hivatalban betöltött pozíciót jelzi, márpedig a MeH-ben Wermer András nevű tanácsadót nem ismertem".
|