Extrémpark mellé költözhet a pécsi állatkert

2008.09.30. 13:00
800 millióból elköltözhetne a bármelyik pillanatban bezáratható Pécsi Zoo. A másik megoldás az lenne, ha ugyanennyiből az egészet lebetonoznák, írja a Dunántúli Napló.

Bizonytalan a Pécsi Zoo sorsa, derült ki hétfőn a Gazdasági Bizottság és a Városfejlesztési Bizottság együttes ülésén, ahol az állatkert költözését vizsgáló elő-megvalósíthatósági tanulmányt mutatták be, írja a Dunántúli Napló. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. által készített tanulmány azt vizsgálja, hogy miként lehetne az állatkertet a tulajdonukban lévő Árpád-tetői Mecsextrém Park mellé telepíteni. A 16 hektáros állami terület a tanulmány szerint alkalmas az állatkert számára. Ez az erdészet szerint a költözés a Mecsextrémnek és az állatkertnek is jó lenne, mert a két intézményt együtt többen keresnék fel. A szakértők úgy számoltak, hogy az új parkot 180-200 ezren néznék meg évente, szemben a jelenlegi 120 ezerrel. Így a létesítmény önellátóvá válna, 70 milliót takarítva meg az önkormányzatnak.

A költözés költsége a kimutatás szerint 1,6 milliárd forint, amelynek felét uniós pályázati forrásokból lehetne fedezni. A másik felét, nyolcszázmillió forintot azonban a városnak kellene biztosítania.

Az állatkertnek azért kell költöznie, mert a létesítmény a tettyei karszt fölé épült, és működésével veszélyezteti a felszín alatti vizeket. A probléma másik megoldása egyébként az állatkert teljes lebetonozása lehet. Ennek költsége a napilap cikke szerint 300 millió forint, amelyhez további 500 milliós fejlesztéseknek kellene társulniuk, hogy a Pécsi Zoo ezzel megfeleljen a jogszabályi követelményeknek.

A költözés mellett szól, hogy az állatkertnek jelenlegi helyén hamarosan szembe kell nézni a helyhiány problémájával, továbbá, hogy az új területen működő intézményhez könnyebb uniós támogatáshoz jutni. A költözéssel a város pénzhez is jutna, a terület eladásával. Igaz, ahhoz, hogy vevőt találjanak, Pécsnek lazítania kellene a Mecseket érintő szigorú építési szabályozáson.

Az önkormányzatnak mindenesetre hamarosan döntenie kell, mert a zöldhatóságok akár már most bezárathatnák az állatkertet.