MSZP: Zuschlag ledarálja a maradék jó hírünket is

Nem a hírbe hozott miniszterelnökért és államtitkári gárdáért aggódnak, illetve nem Zuschlag Jánost féltik a szocialista képviselõk, hanem - ha áttételesen is - saját magukat, illetve egyre apadó népszerûségüket.

"Nem hinném, hogy jogilag megfogható lenne Gyurcsány Ferenc, vagy éppen a hírbe hozott volt és jelenlegi államtitkárok (Mesterházy Attila, Gyermek és Ifjúsági Minisztérium; Arató Gergely, oktatási tárca, Ujhelyi István, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium) bármelyike. Az igazi probléma, hogy épp most kezdett az MSZP kikapaszkodni a népszerûségvesztés szakadékából, a Zuschlag ügy pedig visszalök minket" - panaszkodik egy szocialista képviselõ. Véleményével többé-kevésbé mindenki egyetért, egyesek pedig összeesküvés-elméletekkel egészítik ki.

"Az elhíresült vallomást, miszerint a szocialista politikusok Gyurcsány szobájában egyeztettek az ifjúsági pénzek elosztásáról, Ocsovai Tamás (a volt gyermek és ifjúsági helyettes államtitkárság egykori vezetõje) még májusban tette, de csak hónapok múltán szivárgott ki, épp akkor, amikor az MSZP elindult felfelé a mélypontról" - sejteti az egyik balos honatya, hogy összekuszálódtak az ügyészségi vizsgálat és a politika szálai.

Az, hogy a jobboldali média majd hónapokra felkapja az ügyet, és megpróbálja a szoci nagyokra ráhúzni, hidegen hagyja az MSZP-seket, mindaddig, amíg az ügyészség - ahogy most is - nem az ifjúsági támogatások kifizetésének jogszerûségét vitatja, hanem a pénz elköltésének módját.

"A miniszteri szobában zajló mutyikat csak egyetlen ember, Ocsovai szava támasztja alá, vallomását vagy féltucat ember cáfolja" - legyint egy szocialista politikus. Persze azért a frakcióülésen jelezték, hogy jó lenne már tisztán látni az ügyben, és valaki világosítsa fel õket, hogy mi folyik itt. A jelek szerint ezt egyetlen ember, Zuschlag tudná pontosan, aki - azonban - "vérlázító módon kellemetlen helyzetbe hozta a pártját". "Ha valaki már 2005-ben tudja, hogy nyomoznak a támogatások elköltésének ügyében, akkor miért nem készít utólag prospektusokat, és számlákat" - háborog egy honatya.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32