Vermutvita milliárdos tételben

2003.10.28. 13:47
Már egy februári a pénzügyminisztériumi megbeszélésen felmerült, hogy a Zwack Unicum Rt. Éva vermut termékcsaládjánál felmerült milliárdos adóhátralék-vitát a "konkrét ügyön túlmutatva", "esetleges törvénymódosítással" lehetne megoldani.
Font Sándor MDF-es képviselő szerint a PM egy olyan javaslatot nyújtott be a költségvetéssel, amely a lehetővé tenné, hogy más vitás tarifabesorolási ügyek mellett a "kormányközeli szeszesipari cég" is mentesüljön kétmilliárd forint jövedéki adó befizetésétől. A Zwack Rt. közleménye szerint a cégnek semmilyen "függőben lévő jövedéki adóügye nincs".

Az Index birtokába jutott pénzügyminisztériumi emlékeztető szerint a tárca idén februárban tárgyalt a Zwack Unicum Rt. képviselőivel és a VPOP illetékeseivel egy 2001 októbere óta húzódó ügyről. A vámhatóság akkori adóvizsgálata azt állapította meg, hogy a cég befizetései "helytelen adóbesorolás miatt" jelentős adóhiányt mutatnak.

Csak vitatkoztak

A vitatott termék az Éva vermutcsalád volt, amely a VPOP szerint nem a literenkénti 115 forintos, hanem a 292 forintos jövedékiadó-tarifaszám alá tartozik. A Zwack és a vámhatóság között zajló besorolási vitát próbálta rendezni az év elején tartott minisztériumi megbeszélés is, ahol Mózs Elek, a VPOP jövedéki igazgatója szerint hasonló problémák más cégekkel kapcsolatban is felmerültek, ezért az unicumosokkal folytatott megbeszélés kimenetele több vállalkozást is érint majd.

A vámigazgató elmondta azt is, hogy a magasabb, a Zwack által fizetett tarifa két és félszeresért kitevő adóbesorolás miatt több szeszipari cég már beszüntette vagy el sem kezdte a vermutok gyártását. A megbeszélés végén felmerült, hogy a "hasonló problémák a konkrét ügyön túlmutató" rendezése érdekében törvénymódosítással kellene bevezetni az előzetesen kötelező besorolás jogintézményét.

Visszamenőleges megoldás

Az ügyhöz kapcsolódva Font Sándor MDF-es képviselő a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által a költségvetési vitában az adókról és járadékokról benyújtott törvénymódosítás összesen 25-30 milliárd forint vitatott adóbevételtől fosztaná meg a költségvetést.

Font konkrét név említése nélkül utalt egy a "kormányhoz közel álló szeszesipari gyártócégre", amely kétmilliárdos haszonélvezője a módosításnak, ha a vámosok által is említett vállalkozások a téves besorolás miatt visszamenőleges hatállyal mentesülnének a fizetési kötelezettség alól. Font értelmezése szerint egyébként a törvényjavaslat jelenlegi formájában azt is megtiltaná a vámosoknak, hogy az eddig szokásos ötéves elévülési idő előtt visszamenőleg vizsgálhassák a vitás besorolási ügyeket.

Nincs függőben

A VPOP szóvivője, Sipos Jenő az adótitokra vonatkozó törvényi előírások miatt nem kívánt az Index kérdésére felvilágosítást adni arról, hogy a vámhatóság mekkora összeget követel vagy követelt a Zwacktól, illetve hogy lezárta-e az ügyet. A Zwack Péter, egykori SZDSZ-es képviselő megkeresésünkre szintén nem kívánt a részletekről nyilatkozni.

A cég azonban rövid közleményben szögezte le, hogy "a VPOP a vizsgálatot 2003 márciusában hiányosság megállapítása nélkül lezárta", a társaságnak "függőben lévő jövedéki adóügye nincs, így a küszöbönálló törvénymódosítás a Zwack Unicum Rt. befizetési kötelezettségeit kedvező módon semmiképpen nem befolyásolhatja". Az Index információi szerint a 2001 óta folyamatban lévő vizsgálatot a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Parancsnoksága a közelmúltban valóban megszüntette.

A PM a jóhiszemű szeszipari cégeket védi
A PM közleménye szerint a problémákat főként az okozta, hogy a VPOP folyamatos ellenőrzése mellett működő vállalkozások engedélyköteles tevékenységét a vámlabor eszközeinek fejlődése miatt a vámhatóság időközben másképp ítéli meg az előállított termék vámtarifaszámát, mint az engedély kiadásakor és a korábban végzett ellenőrzések során. A feltárt adóhiányt és a bírságot ilyenkor több évre visszamenően szabja ki a VPOP, ami gyakorlatilag ellehetetlenítheti ezeket a cégeket, amelyek jóhiszeműen, vámhatósági engedéllyel végezték tevékenységüket. Az országgyűlés előtt fekvő jogszabály-tervezet ennek, a PM szerint az adózók jogbiztonságát sértő gyakorlatnak kívánja elejét venni azáltal, hogy egy új feltételrendszerbe helyezi a gazdálkodók tevékenységét a kötelező érvényű vámtarifa-besorolás jogintézményének létrehozásával és bevezetésével, és egyúttal kimondja, hogy a korábban már ellenőrzött és jóváhagyott tevékenységgel kapcsolatban nem lehet visszamenőlegesen adóhiányt megállapítani.