A diósdi kettős gyilkosság újabb gyanúsítottját fogták el

2007.02.01. 19:23
A két évvel ezelőtti diósdi kettős gyilkosság újabb gyanúsítottját fogták el csütörtökön a Pest megyei Sóskúton. A férfi feltehetően összefüggésbe hozható nemcsak a 2005-ös diósdi kettős gyilkossággal, hanem azzal a 2003-as esettel is, amelynek során a Fortus Rt. elnök-vezérigazgatójára lőttek rá.

A férfit a megyei rendőr-főkapitányság emberei fogták el az Érd melletti településen. A gyilkosság színhelye, Diósd néhány tíz kilométerre fekszik Sóskúttól. A sajtóügyeletes egyelőre nem tudott további részleteket mondani az elfogásról.

Diósd határában 2005 márciusában lőttek le két férfit autójukban, egyikük büntetett előéletű volt, a másik pedig már korábban felkeltette a hatóságok figyelmét.

Néhány hónapos nyomozás után egy nagyobb létszámú bűnözői kör került a rendőrség látóterébe, a diósdi kettős gyilkosságot pedig több más üggyel egyesítették.

2005 végéig nyolc embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban. A banda egyik tagjának érdi házában pedig gazdag fegyvertárra bukkantak a nyomozók.

A korábbi rendőrségi jelentés szerint az elfogottak közül ketten összefüggésbe hozhatók azzal a 2003-as gyilkossági kísérlettel, amikor Fortus Rt. elnök-vezérigazgatójára lőttek rá Budapesten a XVII. kerületben. Sáska László túlélte a merényletet.