Huszonöt halott, száztíz sebesült a moszkvai fürdőben

Az eddigi adatok szerint 25 áldozata és 110 sérültje van a vasárnapi egy moszkvai fürdőben bekövetkezett szerencsétlenségnek. A hatóságok kizárták a merénylet lehetőségét, az épület tetőszerkezete valószínűleg a hó, valamint a külső és belső hőmérséklet közötti nagy különbség miatt szakadt be.
Huszonöt halálos áldozata és száztíz sérültje van vasárnap délelőtti adatok szerint annak a katasztrófának, amely egy moszkvai élményfürdőben történt az előző este. Huszonnégyen a tető beomlásakor, egy sebesült a kórházban vesztette életét. Négy sérült állapota kritikus.

A főpolgármester szerint 1300-an voltak bent

Tekintse meg képeinket!
A rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint húsz holttestet emeltek ki eddig a romok alól, egy ember pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. A jelenleg kórházban ápolt sérültek közül négynek válságos az állapota.

A Jaszenyevo kerületben található fürdő üvegkupolája több ezer négyzetméteres területen beszakadt. A rendkívüli helyzetek minisztériumának vasárnap hajnali közlése szerint 352-en tartózkodtak az éleményfürdőben a katasztrófa pillanatában, Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester szerint viszont 1300-an.

A hatóságok kérték azokat, akik a tetőomláskor a fürdőben tartózkodtak, de nem sérültek meg, és utóbb elhagyták a helyszínt, hogy jelentkezzenek, és jegyük bemutatásával járuljanak hozzá annak megállapításához, hányan tűntek el a tragédia nyomán,

Helyszíni beszámolók szerint nem csupán a tető, hanem az oldalfal egy része is beomlott.

A rendőrség illetékesei a tetőn felgyülemlett hatalmas hó mennyiségével, illetve a külső és belső hőmérséklet közti jelentős különbséggel magyarázzák a tragédiát. (A szabadban mínusz 15 Celsius-fokos volt a hőmérséklet.) Bár egyes tanúk hangos robajt hallottak, a rendőrök nem találták nyomát annak, hogy szándékos robbantás vagy akár véletlen detonáció történt volna, ezért a merénylet hipotézisét kizárták.

Segélykiáltásokra várnak

Több ezer ember vett részt a mentésben a vasárnapra virradó éjszakán és a vasárnap reggeli órákban. A szerencsés megmenekülőket a lehető leggyorsabban meleg ruhához juttatták, illetve meleg italokkal látták el.

A mentőbrigádok vezetői szerint még mindig számosan lehetnek az omladék alatt. A mentésben részt vevők időről időre leállnak minden munkálattal, és egy-két percre néma csöndbe burkolóznak, hogy meghallják az elhaló segélykéréseket.

A jaszenyevói élményfürdő 2002-ben épült, több mint 20 ezer négyzetméteres területén 3 medence, 16 csúszda és több szauna működik. Befogadóképessége kétezer fő.

Az oldalról ajánljuk

  • Atlétika
Mától magyar futó vezeti az ultrafutók világranglistáját

Csécsei Zoltán országos csúcsot is döntött.

október 25., 19:53

  • Gazdaság
Varga: van elég pénz a járvány elleni védekezésre

A pénzügyminiszter a költségvetési bizottság éves meghallgatásán arról beszélt, hogy további adócsökkentéseket terveznek.

tegnap, 16:00

  • Belföld
Megakadályozta a Corvinus rektora, hogy az egyetem kiálljon az SZFE mellett

Lánczi András szerint ez nem fér bele a működési szabályzatba.

október 26., 12:51

  • Belföld
Lázad a szakma, több mint 18 ezer szakdolgozó tiltakozik az ápolók áthelyezése ellen

Azt akarják, hogy a a szolgálati jogviszonyról szóló törvény ne vonatkozzon rájuk.

október 25., 19:48