Egy csévharaszti házban találták meg a Pest megyei rendőrök azt a férfit, aki csütörtökön a fegyőrt kijátszva, elmenekült az újpesti bíróságról, közölte az Indexszel Lukácsi Zsuzsa a Pest megyei kapitányság szóvivője.

A szökött férfi
A férfit a helyiek ismerték fel, a négy monori járőr az ő információik alapján szállt ki a helyszínre, ahol a férfit ittas állapotban találták, ellenállást nem tanúsított a rendőrökkel szemben, de tagadta, hogy őt körözné a rendőrség.
"A róla készült fotó alapján egyértelmű volt, hogy ő az" - közölte a szóvivő; a férfi ugyanis még mindig tagadja, hogy azonos lenne a rá rendkívül hasonlító körözött személlyel.
A férfit egy ismerőse fogadta be, aki ellen azért nem indítottak bűnpártolás gyanújával eljárást a rendőrök, mert tagadta, hogy tudta volna, az ismerősét körözik.
Pest megyében nehéz bujdokolni
A 47 éves, az újpesti bíróságon tolvajlásért előállított férfi csütörtök délelőtti szökésénél azt használta ki, hogy őre a radiátorhoz bilincselte, majd WC-re ment. A radiátor rögzítése viszont instabil volt, könnyen lejárt, a férfi elmenekült.
A Pest megyei járőrök nem először bizonyultak sikeresnek fővárosból menekülő bűnöző elfogásában: tavaly decemberben a húsz napja szökésben lévő Tamás Imre Zoltánt fogták el Pomázon. A katonai ügyészségről megszökött férfi egy símaszkban kerékpározott.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon