Vajban sütötte ki barátja agyát

2005.03.16. 16:13
Életfogytiglani büntetést kapott egy pszichiátriai kezelés alatt álló brit, miután szabadon kisétálva az elmegyógyintézetből megsütötte és megette egy másik beteg és barátja agyát.

A 35 éves Peter Bryan, aki elismerte, hogy végzett 43, illetve 59 éves áldozatával, a bíróság előtt bevallotta, hogy élvezte "tiltott gyümölcsét" áldozatai húsának, és további terveket szőtt, hogy kannibalizmusának élhessen. Az esetet egyébként a pszichiátriai ellátás csődjeként aposztrofálták a bíróságon.

Kudarcot vallottak

Bryan ugyanis tíz évvel ezelőtt, mióta pszichiátriai kezelés alatt állt, már gyilkolt. 1994-ben egy húszéves bolti eladóval végzett Chelseaben. Sőt, miután tavaly februárban kimenőjén végzett második áldozatával, visszatérve a börtönbe megtámadta a személyzetet, mert mindenáron emberi orrot akart fogyasztani.

Áprilisban, azután, hogy a gyenge őrizetből egy közepes erősségű broadmoori intézetbe került, sikerült júniusban harmadik áldozatával is végeznie, kalapáccsal agyonverte, végtagjait levágta, majd - miközben rátört a rendőrség - fűszeres vajjal kisütött agyát megette.

Bryant 1994-ben gyilkosság miatt elítélték, de 2000-ben abbahagyták kényszergyógykezelését, 2002-ben pedig önkéntes alapon egy londoni intézetbe került.

"Az utolsó két gyilkosság az alatt történt, hogy Bryan kezelés alatt áll, vagyis az egészségügyi rendszer egyszerűen nem tudta megvédeni a társadalmat tőle" - fejtette ki az ügyész.

Átverte az orvosokat

Ügyvédei által őrületének áldozataként leírt Bryan elmondta, hogy az emberevés "voodoo rítusának" segítségével felszívta magába áldozatainak energiáját. A bíróság által felkért szakértők egyike úgy fogalmazott, valószínűleg Bryan a legveszélyesebb ember, akivel valaha is találkozott.

Ugyanakkor, állapította meg a bíróság, a paranoiás skizofrénia és a borderline személyiségzavar, amiben Bryan szenved, segítette őt abban, hogy normálisnak és nyugodtnak mutatkozzék orvosai előtt.