Misével búcsúztatták a templomba járó pulykát

A Michigan állambeli közösséghez karácsonykor csatlakozott az állat, minden vasárnap a parkolóban várta a híveket. A pulykát azonban pár napja elgázolta egy autó. A vasárnapi misén megemlékeztek róla, a pap a tékozló fiúhoz hasonlította az állatot.

Templomba járó vadpulykát gyászol egy parányi amerikai település metodista egyházközsége, adta hírül a Reuters.

A termetes madár nem sokkal tavaly karácsony előtt bukkant fel a Michigan államban lévő Lamb környékén, és március derekáig nem hagyott ki egyetlen istentiszteletet sem, a templom parkolójában fogadta a híveket.

A gyerekekkel ugyanakkor nem volt barátságos a kakas, általában megkergette őket. A település ennek ellenére eltűrte, sőt, sokan megszerették. A pulyka a miséket általában valamelyik hívő autóján aludta végig.

A minap azután hűlt helye volt a madárnak, mint a helyi újság kiderítette, elgázolta egy autó.

A templom tiszteletese prédikációjában külön kitért a pulykára, a Biblia tékozló fiához hasonlította, aki hirtelen feltűnt, nagy figyelmet keltett, egyeseket pedig bosszantott.

A gyülekezet egyperces néma csenddel adózott a kakas emlékének, bár nem mindenki hatódott meg a szertartástól, maga a pap is azt nyiltakozta, kissé aggódik, mit fog mondani felettese, a püspök.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32