Menekülő autós okozott tömegbalesetet

Öt balesetet is okozott egy autót csütörtök délután a III. kerületben, miután karambolozott, és elhajtott a helyszínről. Egy szembe jövő autót egy buszba kergetett, amibe két újabb autó rohant bele. A kiérkező motoros rendőrt végül egy szabálytalankodó gázolta el. A balesetnek három súlyos és egy könnyebb sérültje van.

Három súlyos és egy könnyebb sérültje van annak a sorozatos balesetnek, amelyet egy menekülő autós okozott csütörtökön Budapest III. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese elmondta, hogy egy, a Flórián tér irányából érkező személyautó hátulról belerohant egy másik személygépkocsiba a Szentendrei úton, majd azt ütközés után továbbhajtott.

Elgázolták a motoros rendőrt

Valamivel a Pacsirtamező és a Perc utca kereszteződése előtt áttért a szemközti sávba, ahol egy harmadik személyautót belesodort egy autóbuszba. A balesetet szenvedett járművekbe további két autó szaladt bele.

A baleset miatt feltorlódott autósorból egy gépkocsi a záróvonal ellenére kifordult és elütötte a sorozatos ütközés helyszínére siető motoros rendőrt.

A rendőrségi ügyeletes első tájékoztatójában nem tudta megmondani a sebesültek pontos számát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25