Betiltatnák a hegyes konyhakést Nagy-Britanniában

2005.05.27. 12:12
A késeléses esetek felét a háztartásokban legkönnyebben hozzáférhető gyilkos szerszámmal követik el, holott a hegyre a szakácsok szerint sincs szükség, állítják brit kutatók, akik emiatt a belügyminisztériumnál lobbiznak a hegyes konyhakések forgalomba kerülésének tiltásáért.

Egy brit kutatócsoport a hegyes, szúrásra alkalmas konyhakések betiltására hívott fel, hogy csökkenjen a késeléses bűnesetek száma, írja a BBC.

A West Middlesex-i orvosi egyetem kutatói azt állítják, hogy a bűntények számának növekedése összefüggésben áll azzal, hogy a késelések felét a háztartásokban használt konyhakésekkel követik el.

A kutatók azzal érvelnek, hogy a legtöbb esetben az elkövető alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt cselekszik, az otthonokban pedig a legkönnyebben hozzáférhető gyilkos szerszám a hegyes konyhakés, áll a kutatók tanulmányában, ami a British Medical Journalban jelent meg.

A kutatók ugyanis azt állítják, a konyhában nincs szükség a kés hegyére, pusztán a jó él a fontos. Az ügyben megkérdezték Nagy-Britannia legnagyobb séfjei közül tízet, akik alátámasztották a kutatók véleményét: ha mégis a hegyre van szükség, arra elég volna egy rövid, hegyes kis penge is, amellyel nem lehet halálos sebet ejteni.

A kutatók meghökkentő felméréseket is közöltek: a brit fiatalok (16 év körüliek) 24 százaléka hord magánál valamilyen fegyvert, legtöbbjük hosszú, hegyes kést.

Volt már rá példa

A tanulmány precedenst is felhoz a kutatók által szorgalmazott hosszú kések bojkottjára: a 17. századi Franciaországban például törvény szabta meg, hogy a nép által használt kések hegyét le kell kerekíteni. A gyakorlatot egy évszázaddal később az angliai királyságban is átvették.

A brit belügyminisztérium a kutatók tanulmányára reagálva kijelentette, hogy már a mostani törvények is meglehetős szigorral kezelik a támadófegyvernek számító konyhakések birtoklását. A szabályozás szerint csak akkor lehet valakinél kés közterületen, ha arra alapos oka van, például horgászni megy.

Abban mindenesetre egyetértenek a felek, hogy a kések számát a forgalomba kerülésük tiltásával lehetne visszaszorítani.