Holtan találták meg az eltűnt konyári kislányt

2007.06.09. 16:32
Szombaton délelőtt holtan találták meg azt a kislányt, aki csütörtökön délelőtt tűnt el Hajdú-Bihar megyében. A rendőrség később tájékoztat a részletekről.

Holtan találták meg a konyári Gurbai Biankát. A kislányt csütörtökön a déli órákban látták utoljára, amikor a konyári általános iskolából ismeretlen helyre távozott. A kislány azóta nem adott életjelet magáról. A rendőröket a kislány bátyja értesítette éjfél körül.

Az eltűnt gyereket 22 rendőr és 12 polgárőr kereste, kihallgatták iskolatársait és bemondták a település hangosbemondójában is az eltűnését.

Az eltűnt kislányt szombaton holtan találták meg a település melletti pataknál, közölte a Hajdú-Bihar megyei rendőrség az MTI-vel. Valószínűleg egy helyi kisfiú látta utoljára a kislányt. A fiú azt mondta, hogy a település határában látott egy hasonló korú lányt. Megkérdezte, mit csinál, és azt javasolta neki, ne sétáljon arra, mert kullancsos lesz. A kislány erre már nem válaszolt, hanem továbbment - nyilatkozott a fiú az RTL Klub híradójának.

A polgárőrök szerint a holttestet ágakkal takarták le. Jelenleg szakértők vizsgálják, hogy mi történt. Azt, hogy gyilkosság áldozata lett-e, az orvosszakértő állapítja majd meg. Az ügy egyéb körülményeiről semmilyen információt nem közölnek.

A rendőrség tájékoztatása szerint a forrónyomos nyomozócsoport vezetője hamarosan közleményt ad ki.