Karókkal esett egymásnak két család Karácsondon

2007.06.14. 10:25
Egy ember megsérült, három főt csoportos garázdaság gyanújával előállítottak, több tucatnyi tanút pedig még csütörtökön is kihallgatnak a Heves megyei rendőrök, miután szerda este két család esett egymásnak.

Karókkal esett egymásnak két család szerdán este a Heves megyei Karácsondon. Először az egyik család nyolc tagja jelent meg haragosaik házánál este 9-kor, és némi szóváltás után egymásnak estek, adta hírül a Havariapress.

A verekedők szétváltak, de fél-, egy órával később, a megtámadott család hajtott két kocsival a rájuk támadó család udvarára, majd ott karókkal támadtak ismét egymásra.

Mikor a rendőrök a helyszínre értek, már 40-50 fő verekedett. A verekedésben négyen szenvedtek sérülést, egyikük állapota súlyos.

A rendőrség három személyt állított elő, s csoportos garázdaság miatt indult eljárás az ügyben. A kihallgatások még folynak.

A verekedést kiváltó okot az eltérő tanúvallomások miatt még nem sikerült kibogoznia a rendőröknek, többek között szerelemféltés is felmerült. A Heves megye rendőrség szóvivője az Indexnek elmondta, Karácsondon rég nem történt hasonló eset.