Jó állapotban volt a lengyel busz

Az eddigi vizsgálatok szerint ép volt a fék és a kormányszerkezet is azon a buszon, amely hétfőn hajnalban járt szerencsétlenül a Balaton mellett. A sofőrök tevékenységét rögzítő tachográfot még nem ellenőrizték a szakértők.
Az első részvizsgálatok nem mutatták ki és nem is utaltak arra, hogy a hétfőn szerencsétlenül járt lengyel busz fékrendszere vagy kormányszerkezete hibás lett volna.

A biztonsági rendszer ép

Kis-Bagoly Sándor igazságügyi műszaki szakértő, aki a járművet vizsgálja, a távirati irodának úgy nyilatkozott, hogy szerencsés esetben egy hét alatt végeznek a vizsgálatokkal. A jármű felépítménye ugyanis nagyon összeroncsolódott, a biztonsági berendezések azonban épek maradtak, s ez megkönnyíti majd a munkájukat. A szakértők a vizsgálat első napján elsődlegesen a fékrendszert és a kormányszerkezetet, valamint a futóművet vizsgálták meg.

Jó állapotban

Az bizonyos, hogy a féket működtető levegőrendszer teljes ép volt a balesetkor. Nem sérültek a kerekek fékszerkezetei, valamint a levegőhálózat s a vezérlőegységek sem. Kis-Bagoly Sándor tájékoztatása szerint a hatéves, valamivel több mint 400 ezer kilométert megtett jármű aránylag jó műszaki állapotban volt. Ezzel a futásteljesítménnyel arányos elhasználódást állapítottak meg. A tachográfot a még nem tanulmányozták át, de az eddigi adatok alapján a busz valószínűsíthetően 75-80 kilométer közötti sebességgel haladt a balesetet megelőzően.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19