Ivott és vezetett Stohl

Ittas járművezetés vétségének alapos gyanúja miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság eljárást indított Stohl András ellen. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a színész vérében 1,9 ezrelék lehetett az alkoholszint a szombati balesetekor.
Körülbelül kétezreléknyi volt Stohl András véralkoholszintje a szombati baleset idején. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a gépkocsivezető vérében 1,7 ezrelék alkohol volt, ami azt jelenti, hogy a baleset bekövetkeztekor 1,9 ezrelék lehetett a véralkoholszintje. A műszaki szakértő a mai nap megkezdte a gépkocsi vizsgálatát.

Szokott inni

Stohl András szombaton este szenvedett közúti balesetet, amikor autójával eddig tisztázatlan okból Gödöllő és Aszód között felborult. A színészt fejsérülésekkel és csonttörésekkel szállították kórházba. A Színes Mai Lap megszólaltatta a művész feleségét, aki elmondta: férje már magához tért és megismerte őt. Tájékoztatása szerint Stohl András ugyan szokott inni, de olyankor nem ül a volán mögé.

Nyomoznak Kosztolányi ügyében is

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megkezdte a nyomozást Kosztolányi Dénes fideszes országgyűlési képviselő balesete ügyében. A Népszabadság szerint az ügyészség átirata alapján a politikus vérében az idén márciusban történt közúti baleset idején "enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot eredményező 1,36 g/l ezrelék vérealkohol-koncentráció volt." A parlament júniusban függesztette fel a képviselő mentelmi jogát, az erről szóló iratok a közelmúltban érkeztek az ügyészséghez.
Vizsgálatok

Elképzelhető, hogy ez most mégis megtörtént, a végleges válaszra azonban várhatóan még két hetet várni kell, a vérvizsgálat eredménye ugyanis körülbelül akkorra készül el. Amennyiben bebizonyosodik, hogy fogyasztott alkoholt, szabálysértési eljárásra kell számítania. Tette miatt pedig akár egy év fogházat is kaphat. Várhatóan már kedden elkészül a műszaki szakértő jelentése. Egyelőre csak feltételezni lehet, hogy a színész nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, azt viszont szinte biztosan lehet állítani, hogy a biztonsági övét nem kapcsolta be.

A véralkoholszintről
Egy 85 kilós embernek 3400 milliliter sört (5% alkoholtartalom) kell meginnia ahhoz, hogy két óra elteltével 2 ezreléken álljon a véralkoholszintje. Ugyanezt 1450 ml bor (12%) , vagy 420 ml rövidital (40%) elfogyasztásával lehet elérni. A véralkoholszint ennyi ital elfogyasztása után csak 13-14 óra múlva csökken arra a szintre, hogy az illető törvény szerint nem tekinthető ittasnak. Az értékek természetesen nagymértékben változhatnak az egyéni adottságoktól függően. Két ezrelékes véralkoholszint esetén már jelentősen csökken az egyensúlyérzék, nő a reakcióidő, álmosság és mozgáskoordinációs zavarok léphetnek fel, egyes esetekben agresszív magatartás is jelentkezhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31