Menetben simán 60 fokos a hőmérséklet

2007.07.20. 11:55
A katonák, a szüretelők, a pénzszállítók, a mozdonyvezetők és a repülőgép-karbantartók a döntősei a Magyarország legmelegebb munkahelye címért folytatott nem hivatalos versenynek, de van, ahol még a beteg is negyven fokos hőségben fekszik. Sokan több órát dolgoznak 40-50 fokos hőségben, máshol a pihenésre szolgáló helységben sincs hűvös. A postást annak ellenére küldték a tűző napra dolgozni, hogy a cég vezetője az ellenkezőjét ígérte.

A legfeljebb 31 fokos munkahelyi hőmérsékletet elméletileg tartania (biztosítania) kell a munkáltatónak, írtuk kedden (Budapest, 39 fok), és feltettük a kérdést, mi a helyzet a a gyakorlatban a legnagyobb hőség idején. Van, aki többórás műszakot húz le 40 és 50 fokban, de még mindig jobb a helyzet, mint Dubaiban.

A célellenőrzéseket végző munkavédelmi főfelügyelőség kedden még úgy találta, a munkáltatók gondolnak a dolgozókra. Az is tény, nagy szabálysértés nem lehet abból, ha a dolgozó megfő. Olvasóink leveleiből kitűnik, mégsem minden fenékig napolaj. Ha önnél sem hűvösebb a környezet, írjon nekünk, küldjön képet, vagy panaszkodjon.

Parkoló Boeing 767: 51 fok
"szellemi munka is jócskán van, mert hiba nélkül kell összerakni/szétszedni a gépet"

A ferihegyi reptéren a hangárakban bent álló gépekben a hőmérséklet kegyetlen. Ha a repülőgépek belső világításai égnek, akkor télen is mértünk 40 fokot a repülőgépben több esetben, a múlt héten 51 fok volt a csúcs.


Képünk illusztráció

Az ott végzendő munka elég kemény fizika és szellemi munka. Szerencsére bőségesen kapunk hideg szódát, és a pihenőidőt is betartatják. 30-110kg-os székblokkok (típustól függ) kiszerelése, kicipelése a gépből, a leragasztott linóleum vagy szőnyegpadló felszedése tartoznak a legkeményebb fizikai munkába. Szellemi munka is jócskán van, mert hiba nélkül kell összerakni/szétszedni a gépet a nagyjavítás alkalmával.


Videónk a legmelegebb munkákról

A kisebb, 737-es repülőkön kisebb a meleg, de a 767-es maga a pokol sok esetben. Ha nem a hangárban áll a repülőgép, hanem kint a szabadban, a tűző napon, a betonon, akkor bármelyik gépben pokoli a hőség, ha nem megy a légkondi.

Háztető: erős UV-sugárzás
"ennél melegebb (...) veszélyesebb munkahely nincs"


Képünk illusztráció

Én nem tudnék melegebb munkahelyet mondani, mint ahol a párom dolgozik. Ő ugyanis ács, és szerintem ennél melegebb és UV-sugárzásban veszélyesebb munkahely nincs!

A ponyva alatt: 50 fok
"elromlott a fűtés (...) folyamatosan fűt"


Képünk illusztráció

A párom egy költöztető cégnél dolgozik. Ilyenkor a ponyva alatt kb. 50 fok lehet. Ja, a teherautóban amit vezet elromlott a fűtés, ami nem azt jelenti, hogy nem működik, hanem azt, hogy folyamatosan fűt, tehát a vezetőfülkében is kb. 50 fok van.

Irodaház üvegfallal: krokodil a terráriumban
"Nem is merem megmérni, mennyi lehet délutánonként a hőmérséklet"

Én egy vasbeton épület 7. emeleti, DNy-ra néző irodájában dolgozom, ahol az iroda külső oldala teljesen üveggel borított, ellenben a nyílászárók már régóta elromlottak, szóval egyik ablak sem nyitható! Most még elviselhető az idő, de délutánonként ülök itt, és pislogok, mint egy krokodil a terráriumban. Nem is merem megmérni, mennyi lehet délutánonként a hőmérséklet, de jelentősen "javítja" a komfortot az üvegházhatás kellemes érzése és a természetes légmozgás mindennemű hiánya. (Azért ventillátorom van.) De azért tartjuk itt a frontot, nem dobjuk el a zászlót! Ha a népligeti buszpályaudvar felé jártok, gondoljatok rám!


Képünk illusztráció

Ui: Egyáltalán nem siránkozom, hiszen láttam tegnap délben dolgozni a villamosvezetékeket szerelő embereket, egyszóval aki irodában dolgozik - bármilyen is legyen az -, annak jó dolga van!

Postai kézbesítés 11 és 15 óra között: 40 fok felett
"nem adtak engedélyt holmi napközbeni pihenőre"


Képünk illusztráció

Tegnap olvastam több híroldalon, hogy a Magyar Posta szóvivője bejelentette: keddtől a kézbesítők a hőség miatt 11 és 15 óra között nem dolgoznak, sőt, akár haza is mehetnek. Rögtön telefonáltam a férjemnek, aki történetesen ennél a cégnél dolgozik.

Kiderült, tud a dologról, de csupán a felvilágosult ügyfelektő, nekik ugyanis a munkahelyükön abszolút nem adtak engedélyt holmi napközbeni pihenőre. Több mint 6 km-t jár, ráadásul kis hazánk egyik leginkább dimbes-dombos részén dolgozik - ma is, a 40 egynehány fokos hőségben, s közben még cipelheti a nehéz táskát.

Kuvaiti olajmezők: 53-54 fok
"Eső utoljára márciusban esett"


Ez még nem az Alföld

Kuvaitban dolgozom az olajmezőkön, ahol most éppen 50 fok van. Az 53-54 sem ritka. Augusztusban ennél csak keményebb lesz. Eső utoljára márciusban esett.

Aknamentesítő hajó: 60 fok
"hegymenetben a gépházban"


Aknamentesítő hajó (Forrás: NavisCon)

Aki meg szeretné tapasztalni a poklot, ajánlom a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós zászlóalj aknamentesítő hajóinak gépházát! Menetben simán 60 fokos a hőmérséklet! (Mondjuk egy északi vagy déli vonalhajózás esetén, hegymenetben a gépházban a tartózkodási idő elérheti a 8 órát is! Igaz, kis szünetekkel ki lehet jönni a napra a hajó fedélzetére). Ezt persze zaj elleni fülvédőben, bakancsban és gyakorlóban kell kibírni, igaz, felül póló viselése engedélyezett! Ásványvizet mindig kapunk, azzal nincs gond,csak a hűtő nem bír mindig befogadni akkora vízmennyiséget!

Hegesztő: 38 fok
"mi beöltöztünk a hegesztéshez"

A Schwarzmüller Gmbh-ban dolgozom mint hegesztő. Kedden 38 fok volt a műhelyben, és mi beöltöztünk a hegesztéshez. További hűsölést. Szevasztok!

Filmforgatás stúdióban (Etyeken?): nagyon meleg
"a díszlet koromfekete (...) bent temérdek lámpa világít"

Filmforgatáson közepesen nehéz fizikai munka kb. 150 fő társaságában egy nemrég épült stúdiókomplexumban Budapest határában. A stúdió nem légkondicionált (építés éve 2004-2005!), a díszlet koromfekete, a stúdió oldalról szigetelt, felülről feketére festett bádogtető, bent temérdek lámpa világít. A vasalkatrészek melegebbek az ember kezénél. A munkaidő 12 óra, amit 1 órára szakítanak meg az ebéd miatt.

Pénzszállítás: a pékeknél is keményebb
"Sütők mellett dolgoztam, ott ehhez képest vidám környezet volt"


Képünk illusztráció

Sz'al, az értékszállításban dolgozom, cégnevet nem mondanék. Képzeljenek el egy elavult értékszállító páncélkocsit, nemhogy klíma, de szellőzőberendezés nélkül! Nagy páncélüvegablakokkal, az egyetlen szellőzés az utastér tetején lévő kb 12x20 cm-es nyílás. A jármű egyetlen bejárata a kocsi felénél lévő oldalajtó, aminek zsilipelve, csukva kell lennie. Reggel 6-tól délután 4-ig roppant kellemes viselet. Volt kollegám, aki a szabályokat megszegve félreállt, mert már az ájulás határán állt.


Gyros-sütő Budapesten

Előző szakmámban sütők mellett dolgoztam, ott ehhez képest vidám környezet volt. Hőmérsékleti értéket nem tudok mondani, fotót meg végképp nem készítek, mert az egyenértékű lenne a titoktartási nyilatkozat súlyos megsértésével, ami nemcsak a munkám elvesztéséhez vezetne, bár ott legalább "hűsölhetnék" kicsit ;)

Írt a pénzszállítókról egy másik olvasónk is:

Az összes ablak biztonsági üveg, ami a normálisnak kb. az 5-6 szorosa. Ennyivel jobban is melegíti fel az autóban a levegőt. Ráadásul az egyenruha is sötét színű és műszálas. A gépjárműben ugyan van klíma, de a napi 15-16 órás működése alatt a teljesítménye szinte elhanyagolható. Védőital egész napra másfél liter ásványvíz. Nemcsak hogy 31 foknál több van, de volt olyan, hogy egy ilyen autóban több mint 46 fok volt a hőmérséklet.

Acélöntő és meleghengermű: elviselhetetlen hőség

Joggal pályázhatnak a címre a Dunaújvárosi Dunaferr Zrt. dolgozói. Különösen azok, akik a FAM-ban (folyamatos acélöntő mű), illetve a meleghengerműben dolgoznak. Itt nyáron a hőség az elviselhetőség határáig emelkedik.

Dinnyeszüret: 20-30 tonna naponta
"a legnagyobb melegben dolgoznak a szabad ég alatt"


Képünk illusztráció

A dinnyetermelők sem kerülnek az utolsó helyre, gondolom. A legnagyobb melegben dolgoznak a szabad ég alatt, UV-sugárzás stb. Naponta akár 20-30 tonna - esetleg több - dinnye halad át egy ember kezén.

Belvárosi bank és utazás Combinón: 30-40 fok
"a szabadságolások miatt nem lehet hazamenni"

Budapesten egy belvárosi bankban dolgozom a legfelső emeleten. Az ablakunk déli fekvésű. A légkondi meghalt, nem bírja ezt a nagy meleget. Tegnap 29, ma 30 fok volt az irodában. Kibírhatatlan, de a szabadságolások miatt nem lehet hazamenni. A munka nem állhat le. Isszuk a vizet egész nap, szakad rólunk a víz. Mindenki fáradt, hisztizik, és nyűgős.

Ja, és Combinóval kell hazamennem, ahol meg szerintem 40 fok van.

XIII. kerületi rendőrkapitányság: 40 fok
"Védőital semmi"

Szerintem a legmelegebb munkahely Budapesten a XIII. kerületi rendőrség második emelete. Ott a reggeli hőmérséklet (9 óra) 30 fok, délután 40 fok fölött. Védőital semmi.

Fogorvosi rendelő: 34 fok
"hideg vízbe áztatott pelenka, amit a nyakam köré tekerve viselek"

Fogorvosként dolgozom egy Csengery utcai rendelőintézetben a 4. emeleten. Tegnap délután 33 fok volt a rendelőben, ma délelőtt 34. Orvosok és betegek egyaránt ájuldoznak. A légkondicionálást egy ventillátor képviseli, ami állandóan lefúj mindent az asztalról és a kezelőtálcáról, valamint egy hideg vízbe áztatott pelenka, amit a nyakam köré tekerve viselek, ebből kifolyólag mindenki megkérdezi, hogy nincs-e torokgyulladásom.

Kukoricaföld: 40 fok, tűző nap
"a kukorica levele felsérti a bőrt, ezért hosszú ujjú inget és hosszúnadrágot viselünk"

Egy kukoricaföldön dolgozom Kiskundorozsmán, napi 6-10 órában. Természetesen a tűző napon vagyunk akkor is, ha 40 fok van, a kukorica pedig nem elég magas ahhoz, hogy árnyékot adjon. Ezen felül a kukorica levele felsérti a bőrt, ezért hosszú ujjú inget és hosszúnadrágot viselünk. A napszúrás ellen pedig kötelezően hordunk baseballsapkát. Így gyakorlatilag tetőtől talpig beöltözve végezzük a munkát a tűző napon.

Vasöntő
"Nálunk sincs túl hideg!"


Képünk illusztráció

Én vasöntő vagyok. Nálunk sincs túl hideg!

Esztergályos műhely: 41 fok
"Egy műhelyben a 33°C is elviselhetetlen"

A férjem esztergályos műhelyben dolgozik Csepelen, ahol ma 41 fok volt a hőmérséklet. Bár sajnos biztos vagyok benne, hogy van ennél sokkal rosszabb is. Egy műhelyben a 33°C is elviselhetetlen.

Tűzoltógyakorlat védőfelszerelésben: borzalmas meleg
"Több orvos is mondta, hogy nem normálisak a főnökeink"


Képünk illusztráció

Tűzoltó vagyok. Hétfőn a harmadfokú hőségriadó ellenére megcsináltattak velünk egy előre betervezett gyakorlatot teljes védőfelszerelésben - légzőkészülék, kámzsa a fejre (borzalmas meleg), teljes védőöltözet, sisak, kesztyű, csizma, stb. Nagyjából az egész "buli" három órát tartott. Több orvos is mondta, hogy nem normálisak a főnökeink.

(Természetesen ha tűz vagy káreset van, az teljesen más, de ez csak egy lényegtelen gyakorlat volt, amit gond nélkül el lehet halasztani. Ha például laktanyát kell festeni, vagy vakolni, akkor el is szokták.)

A Népstadion kazánháza: pokoli meleg
"A legdurvább hely, ahova kihívtak minket nyáron"

Én valaha a mentőszolgálatnál dolgoztam. A legdurvább hely, ahova kihívtak minket nyáron, a Népstadion kazánháza volt. Nem közvetlenül az ottani pokoli meleg miatt, de valaki rosszul lett a dolgozók közül.

3-as metró vezetőfülkéje: 34 fok
"fent Kőbányán a pihenőben is 31-32 fok van"


Kőbánya-Kispest végállomás következik

Ezek a képek 18-án 20 óra körül keszültek. A csúf a dologban (azon kívül, hogy nem felel meg a rendeletnek), hogy ha bezárjuk az ajtót-ablakot, ennél is 2 fokkal több van. 3-szor 75 percig maximum főhetünk egyhuzamban, ennyit lehet egyben vezetni. De egy nap összesen 5-ször 75 perc is lehet a vezetés, 6 óránál többet nem lehet tengelyen lenni. Azonban fent Kőbányán a pihenőben is 31-32 fok van. Tehát expozíciós időt, meg mindent beleszámolva is törvénytelen. A fülkében nincs légkondi.

Híddaru: 48 fok
"Kötelező munkaruházat a sisak, acélbetétes cipellő"

Ismerős hölgy kb. 50 éves, az Alcoa Köfémnél dolgozik egy híddarun, ahol 48 fok van. Kötelező munkaruházat a sisak, acélbetétes cipellő, hosszú ujjú póló, szemüveg.

Gyümölcsszüret: 40 fok, tűző nap
"Ezt nevezik - azt hiszem - modern rabszolgaságnak!"


A pékeknek sem könnyű

Azt hiszem a tűző napon dolgozóknak van a legmelegebb munkahelyük. Meg lehet nézni, hogyan dolgoztatják a hajósi pincéknél a környező szőlőkben és almásokban. Ezt nevezik - azt hiszem - modern rabszolgaságnak!

Könyvelés irodában: 35,9 fok

Ez talán még nem a pokol, de könyvelni így nagyon nehéz. VIII.ker-i iroda, július 18-án negyed négykor.

Fuvarozás: 50,7 fok
"Biztosan a nagy melegtől írok összevissza"

Ebben az autóban ennyi fok van, amikor 110-el száguldok szerdán délután hazafelé az M9-en. (A jobb a belső, a bal a külső hőmérsékletet jelzi. (...) Rosszul írtam, a jobb a külső, és a bal a belső hőmérséklet!) Biztosan a nagy melegtől írok összevissza.

Villamos mozdony: 42 fok és emelkedik
"a teljes munkaidőben a vezetőálláson kell tartózkodni"

Mozdonyvezető vagyok, a képek villamos mozdonyon illetve a vonatom másik végén, a vezérlőkocsiban készültek. A középső kép bónusz: a mozdony gépterében készült ahol ritkán tartózkodunk. A hőmérő csak 5 percig volt bent, mivel jött a leváltóm.


41 fok a mozdonyban

Délutánig még biztos fotózhattam volna nagyobb értékeket is, de eddig tartott a munkaidőm. Nálunk azért gond a magas hőmérséklet, mert gyakorlatilag a teljes munkaidőben a vezetőálláson kell tartózkodni, ami akár 11 munkaóra is lehet folyamatosan. Kép ugyan nem készült, de azért megjegyzem, hogy hajnali 4-órakor 27 fok volt a mozdonyon, mivel nem tud lehűlni. Kérem, hogy emailcímemet kezeljék bizalmasan mert a MÁV felelősségrevonást alkalmaz bármilyen, a médiának információt kiadó dolgozója ellen.

Csepeli strand öltözője: 45 fok
"A munkabiztonságot értesítettem"

Csepeli strand, munkaidő 6:40-től 20:40-ig. Egy műszakban kell végigdolgozni a munkanapot, nem biztosítanak védőitalt vagy pihenőidőt, mert nincs egy adott poszton váltóember. A túlórákat nem fizetik ki, mert ha rossz idő lesz, le lehet csúsztatni. A strand a főpolgármester döntése alapján hosszabbított nyitvatartási renddel várja a vendégeket, egy hónapja 21 óráig vagyunk nyitva.

A szekrényeknél (félig zárt helyiség) kb. 45 fok van, ott kell egy embernek 15 órát ledolgoznia egyedül. A munkabiztonságot a panaszvonalon (216-2901) értesítettem. Valószínűleg kimennek ellenőrizni.

Kistarcsai kórház belgyógyászata: 40 fok
"NINCS evőeszköz az osztályon, illetve pohár sincs"

A helyszín a kistarcsai Flór Ferenc kórház, ahova édesanyámat tegnapelőtt éjszaka (2007.07.17) mentővel vitték be Monorról szívinfarktus gyanújával. (...) Azzal kezdem, hogy a kórteremben kb. 40 fok van, amikor beértem épp ebédosztás volt, azonban NINCS evőeszköz az osztályon, illetve mivel pohár sincs, így anyukám tőlem kapta az első korty italt! (A történetről a Tékozló Homár számolt be bővebben!)

Autópálya-építés: 40 fok, tűző nap, por, por, por
"2 fő szinte állandó jelleggel kint van a prérin"


A kép a helyszínen készült

Már harmadik éve épül az M7-es autópálya Zamárdi–Balatonszárszó szakasza, ahol mi labor feladatokat látunk el. (...) Mi az autópálya alépítményét vizsgáljuk. A 3 laborosból 2 fő szinte állandó jelleggel kint van a prérin, az épülő pályán. A munka több szempontból is kemény. Küldök pár képet a helyszínről, látszik, mennyire frankó árnyékos a környék.

Budapesti szemetes: 40 fok, tűző nap
"Persze ők nem dolgozhatnak este, mint Győrben"

Ezek a szerencsétlenek a tűző napon güriznek egész nap. Megkérdeztem az előbb tőlük, egy üveg meleg szódát kapnak egész napra, légkondi nincs az autóban. Persze ők nem dolgozhatnak este mint Győrben, mert az FKF-nél annyi iq már nincs. Nincs szünet, mert mindenki minél előbb be akarja fejezni a munkát, és még a hétvégét is végig kell dolgozni. Persze megkeresik a maguknak valót, de azért van, ami már nálam is kiveri a biztosítékot, miért kell a legszerencsétlenebb embereket sz**atni?

Ha a légkondit már snassznak érzi, szerezzen egy lószőrjurtát!

Fotó: Index
"Megtaláltam az ország 'legkellemesebb klímájú' munkahelyét. Tetőn dolgozó bádogfedők ehhez képest klimatizált munkahelyen dolgoznak. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a tűző napon áll egy mongol lószőr jurtasátor, amiben egy mongol kislány árul mindenféle szuvenírt a Dzsingisz kán kiállításhoz kapcsolódóan. Beléptem körülnézni: leírhatatlan érzés, veszélyességi pótlékot a kiscsajnak!" - írta olvasónk, és mi - az évezreddel korábban köttetett mongol-magyar barátság jegyében - ellátogattunk a helyszínre. Fotós kollégánk azonban arról számolt be, nemhogy melegebb, de legalább 8 fokkal hidegebb van bent, mint kint. Hát különben, hogy a túróba tudnának a mongolok megélni a Góbi sivatagban is? Ha a légkondit már snassznak érzi, szerezzen egy lószőrjurtát!

Dubai építkezés: mindig maximum 49 fok (Vagy 60?) "
A paradicsom építése nem állhat meg"

Itt Dubaiban a helyi törvények szerint 50 fokos hőmérsékletnél kell leállni a külső munkákkal, ez azonban nem a munkahely hőmérsékletére, hanem a Dubaira vonatkozó napi legmagasabb értékre vonatkozik, amit az újságban közölnek a helyi előrejelzés alapján. A gyakorlatban ez az épülő felhőkarcolók üvegfalainak oldalán lógva dolgozó indiaiakon nem segít, az ottani hőmérséklet meghaladja a 60 fokot is.

Egyébkent érdekes, hogy Dubaiban gyakorlatilag soha nem éri el az 50 fokot a hivatalos hőmerseklet, a legnagyobb melegben is 49 fok van. A paradicsom építése nem állhat meg, ugye. Még akkor sem, ha ugyanakkor az autókban lévő külső hőmerő 55 fokot mutat árnyékban. A hivatalos adatok szerint tavaly több mint 900 építőiparral kapcsolatos haláleset történt Dubaiban, nagy része szívelégtelenség, kiszáradás.