Hat nyugat-virginai személyt tartóztattak le, mert a vád szerint elraboltak egy nőt, egy hétig fogva tartották, válogatott módszerekkel kínozták, és szexuálisan is visszaéltek az áldozattal, írja a CNN.
A rendőrök lakossági bejelentésre szálltak ki egy Big Creek-i házhoz, és amikor a verandán beszédbe elegyedtek az egyik ott lakó nővel, észrevették, hogy egy megkínzott alak botorkál az ablakhoz, és segítségért kiáltozik.
A 23 éves lányra borzalmas állapotban találtak: szúrások voltak a bal lábán, ütésnyomok a szeme körül, a haja egy része ki volt tépve, a nyakán fojtogatás nyomait találták. A lányról kiderült, hogy lelkileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták.
Mint kiderült, a hat vádlott (a legidősebb 49, a legfiatalabb 20 éves), köztük két nő arra kényszerítették áldozatukat, hogy patkány- és kutyaürüléket egyen, és a vécécsészéből igyon.
A hat személyt hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba, óvadékukat fejenként 100 ezer dollárban (20 millió forintban) állapította meg a bíró.
A nyomozók továbbá vizsgálják, lehetett-e faji gyűlölet az alapja a hat fehérbőrű vádlott tettének: áldozatuk ugyanis fekete volt.