Megfenyegethették az eltűnt emődi kislány anyját

Az eltűnt kislány szüleit csütörtökön hazugságvizsgálatnak vetették alá. Az anya szerint megfenyegették.

Poligráfos vizsgálatnak vetették át az eltűnt emődi kislány szüleit csütörtökön. A vizsgálat eredményeiről a rendőrség nem nyilatkozik.

A szeptember 4-én eltűnt kétéves kislányt két hétig keresték, de nyomát sem találták, ezért felmerült a bűncselekmény gyanúja is. A szülők önként vállalták a hazugságvizsgálatot.

Az Infó rádió eközben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság vezetőjétől, Pásztor Alberttől úgy értesült, az anya azt állította, hogy megfenyegették.

A rendőrség úgy tudja, az anya vallomást tett korábban egy hollandiai bűnügyben, ami alapján egy magyar állampolgár előzetes letartóztatásba került.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32