A főváros XVI. kerületében, a Bökényföldi úton negyed négy után figyeltek fel egy vérző fejű sofőrre. A férfit a speciális mentők munkatársa vette észre, majd riasztotta a kerületi rendőröket, akik a férfit megpróbálták "kiinteni a gépjárműforgalomból".
A sofőr nem engedelmeskedett, a rendőröknek hajtott, egyiküknek - a rendőrség beszámolója szerint - "gyors oldalra vetődéssel" kellett kitérnie az autó elől.
A járőrtárs ekkor fegyverével egy célzott lövést adott le az autó bal kerekére. A találatot kapott gépkocsi ugyan még tovább ment, de a többi járőr néhány száz méterrel távolabb, a szolgálati autóval megállította.
A 43 éves budapesti férfit a helyszínen elfogták, előállították. Vallomásában elmondta, hogy az egyik helyi szórakozóhelyen keveredett szóváltásba, a fejsérülését ott szerezte.
Kiderült, a férfit 2009-ig eltiltották a járművezetéstől, ráadásul alkoholszondájának eredménye pozitív lett.
A férfiról később kiderült az is, néhány órával korábban kirabolta volt élettársát, ezért rablás miatt is eljárást indítottak ellene.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon