Az orvos szakértő szerint nem bizonyítható a Fekete Angyal elleni vád

Igazságügyi orvos szakértő és tanú meghallgatásával folytatódódott a Fekete Angyal néven ismertté vált Faludi Tímea büntetőpere hétfőn. A szakértő szerint az általa alkalmazható módszerekkel nem bizonyíthatóak a vádak.
"Orvos szakértői módszerekkel nem bizonyítható a fekete angyalként ismertté vált Faludi Tímea volt kórházi nővér elleni vád" - hangzott el az első fokon zajló büntetőper hétfői tárgyalásán.

Nem bizonyítható

A több emberen elkövetett emberöléssel vádolt egykori ápolónő ügyében a perbeszédeket a következő, október 7-i tárgyalásra tűzte ki a Fővárosi Bíróság. Az ügyészség szerint Faludi Tímea 2000 májusa és 2001 februárja között a fővárosi Nyírő Gyula kórházban nyolc súlyos betegségben szenvedőnek adott be önhatalmúlag halálos injekciókat. A hétfői tárgyaláson meghallgatott igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint szakértői módszerekkel nem bizonyítható, hogy Faludi Tímea halálos injekciókat adott a betegeknek. Tényszerűen a szakértő sem azt nem látta bizonyítottnak, hogy Faludi Tímea milyen hatóanyagú injekciókat adott be a vádbeli esetekben, sem azt, hogy azzal ok-okozati összefüggésben következett be a kezeltek halála.

Ellentmondásos vallomások

A hétfői tárgyaláson tanúként hallgatták meg a kórház egyik orvosát, aki az egyik vádpontban szereplő áldozatot kezelte. A tanú vallomása és a vádlott korábbi előadásai között ellentmondások merültek fel. Ugyanis az orvos tanúvallomása és az ápolási lap szerint is nappal adták be az szóban forgó injekciót, Faludi Tímea azonban korábbi, időközben visszavont vallomásában azt állította, hogy éjszakás nővérként adta azt be.

Többször látták

Az eljárásban eddig Faludi Tímeára terhelő adatként elsősorban saját korábbi, a nyomozás alatt és az első tárgyaláson tett, de azóta visszavont beismerő vallomásai vehetők számításba, valamint a kórház egy héttel ezelőtt meghallgatott éjszakás ápolójának tanúvallomása. A tanú Faludi Tímea váltótársa volt, és az előző tárgyaláson azt vallotta: többször látta, hogy a nővér milyen injekciókat adott betegeknek, és volt olyan is, hogy ezt maga a vádlott mondta el neki.

Az ügyet egyébként ez a fiatalember indította el azzal, hogy szóvá tette a többi nővérnek a látottakat, hallottakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25