A rabló hívott rendőrt

2006.11.03. 07:49
Akár nyolc évet is kaphat az a lengyel éjjeliőr, aki baltával támadt egy katowicei házba hatoló rablóra. A betörő végül a rendőrséget hívta, hogy megmeneküljön.

A rendőrségtől kért segítséget egy betörő Lengyelországban, hogy megmeneküljön az őt üldöző feldühödött, baltával felszerelt éjjeliőrtől.

A 25 éves férfi akkor vált hirtelen üldözötté, amikor Katowicében betört egy házba, de mielőtt megkezdhette volna a rámolást, meglepte őt az éjjeliőr, kezében baltával. Használta is azonnal, a fokával háromszor fejbe vágta a behatolót, úgyhogy annak megrepedt a koponyája.

Mint a rendőrség szóvivője később elmondta, az ütésektől szédelgő betörő kimenekült a kocsijához, kinyitotta az ajtaját, és beindította a motort. Az autó már indulóban volt, amikor ott termett az éjjeliőr, betörte a vezetőoldali ablakot, és félrerántotta a már gyorsulóban lévő kocsi kormányát, ezért a jármű egy nagyobb szemétdombra futott és megfeneklett.

A végképp csapdahelyzetbe került betörő akkor gondolta úgy, hogy jobban teszi, ha kihívja a rendőrséget.

A történtek után bíróság dönti majd el, hogy az éjjeliőr tettei nem lépték-e túl az önvédelem határait, vagyis hogy nem bűncselekmény-e az, amit csinált, írta a PAP lengyel hírügynökség.

Ami a betörőt illeti, fejsérülései nem bizonyultak életveszélyesnek. Rá tíz évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki, míg az őr akár nyolc évet is kaphat, ha az lesz ellene a vád, hogy életveszélyes fegyvert használt.