Antal, Anett
16 °C
24 °C

Ludak miatt kellett a folyóra tenni az Airbust

2009.02.13. 07:14
Kanadai ludak okozták január közepén a New York mellett, a Hudson folyón kényszerleszállást végrehajtó Airbus vesztét. A gép motorjának túl nagy a lúd, egy szerencsétlen ütközésénél tüzet foghat.

A US Airways légitársaság repülőgépének mindkét hajtóművét megvizsgálták, és az azokban talált madármaradványok alapján bebizonyosodott: az utasszállító kanadai ludakkal ütközött. Az országos közlekedésbiztonsági tanács közlése szerint a Smithsonian Intézet szakértői 25 állatmaradványt vizsgáltak meg. Azt azonban nem tudták megállapítani, hogy mekkora madárrajjal találkozott a repülő.

A közlemény szerint egy kanadai lúd átlagosan 2,7-5,4 kilogramm súlyú. A szerencsétlenül járt Airbus hajtóműveit viszont úgy tervezték, hogy egy legfeljebb 1,8 kilogrammos madárral való ütközést képes kiállni: ebben az esetben még nem fog tüzet, és nem keletkezik olyan súlyos kár, amely leálláshoz vezet.

A "hudsoni csodaként" emlegetett január 15-i légi balesetben a gép pilótája biztonságban tette le a folyóra a US Airways 1549-es számú járatát 150 utassal a fedélzetén. A repülőgép nem sokkal a felszállás után madárrajjal ütközött. A pilóta "kettős madárütközést" jelentett, mindkét hajtómű leállt. A pilóták elmondása szerint 2-3 perccel a gép levegőbe emelkedése után "tökéletes alakzatban repülő" madarak bukkantak fel az Airbus előtt. A szélvédőt szinte ellepték a "nagy, sötétbarna madarak", tompa puffanás hallatszott, majd leálltak a hajtóművek.

A pilóta - mivel már nem volt lehetősége, hogy visszatérjen a LaGuardia repülőtérre, vagy eljusson a közelebbi, Teterboro repülőtérre - a Hudson folyó jeges vizén hajtott végre vészleszállást. A gépen tartózkodó 155 személyt épségben kimenekítették.

A madarak a légi közlekedés kezdete óta veszélyt jelentenek a repülőgépekre. Számos légikikötő környékén célirányos módszerekkel (a madárrajok vészjelzését utánzó hangfelvétel lejátszásával, ragadozó madarak - sólymok, héják - "bevetésével") igyekeznek távol tartani a galambokat, seregélyeket, varjakat, fecskéket a fel- és leszálló járművektől. 1975 óta öt nagy sugárhajtású gépet ért komoly baleset madarakkal való ütközés következtében.