Gyerekpornó-terjesztőket fogtak Ausztriában

2009.03.13. 15:44
Minden korábbinál kiterjedtebb gyerekpornó-terjesztő hálózatot göngyölítettek fel az osztrák bűnüldöző hatóságok.

A tavaly januárban indult, Sledgehammer fedőnevű akció során 935 osztrák férfi ellen indítottak eljárást, és 189 gyanúsított esetében bizonyítékot találtak arra, hogy gyerekpornónak minősülő felvételeket birtokoltak vagy terjesztettek. A feljelentettek között politikusok, tanárok, orvosok, minisztériumi és önkormányzati alkalmazottak is vannak - hangzott el az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BK) Bécsben tartott pénteki sajtóértekezletén.

Majdnem minden harmadik feltételezett elkövető bécsi illetőségű. Az osztrák fővárosban 94 házkutatást tartottak, amelyek során lefoglaltak számítógépeket és mintegy 14 ezer különféle adathordozót, találtak engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszert, sőt, még egy marihuánaültetvényre is rábukkantak - mondta a nyomozást vezető Harald Gremel. A gyanúsítottak közül többen büntetett előéletűek.

Az akciót a horvát hatóságok riasztása nyomán indították. A szomszédos délszláv állam illetékesei 2007-ben gyermekpornográf fényképfelvételeket fedeztek fel egy honlapon. Figyelni kezdték az oldalt, és három nap alatt 12 millió látogatást regisztráltak. A begyűjtött adatok alapján megállapították, hogy több mint 170 országból összesen 144 285 internetező kereste fel a horvát honlapot, köztük 935 osztrák.

Huszonötöt nem sikerült megtalálni, a többség - 624 férfi - esetében pedig meg kellett szüntetni az eljárást, mert ők nem töltöttek le gyerekpornónak minősülő anyagokat az internetről, "csupán" megtekintették a tiltott anyagokat, és "nem is csináltak titkot belőle" - mondta a nyomozásvezető. A hatályos osztrák törvények szerint gyerekpornó nézegetése, vagyis ilyen felvételek puszta megtekintése még nem számít bűncselekménynek, csak a birtoklás - például a letöltés - vagy a terjesztés. Az akció célkeresztjébe került személyek bő tizede - 97 férfi - ellen még tart a nyomozás és a lefoglalt anyagok elemzése.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport