Nyílvesszővel hasba lőtte szomszédját

2009.03.20. 12:59
Véletlenül hasbe lőtte szomszédját egy amerikai férfi, aki a két telket elválasztó kerítésen gyakorolta a célba lövést. A kerítésen áthatoló nyílvessző gellert kapott, ezért találta el az asszonyt.

Egy férfi véletlenül hasba lőtte szomszédját az Egyesült Államokban, amikor a kerítésre kílőtt nyílvessző átjutott a másik ház kertjébe, majd gellert kapott és eltalálta az asszonyt, írja az AP.

Denise Delgado-Brown éppen a templomból érkezett haza vasárnap, amikor az eset történt. Elmondása szerint először azt hitte, hogy csak egy baseball labda találta el, de utána kiderült, hogy nagyobb a baj. Az asszonyt azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy nem sérült meg komolyabban.

A csak csütörtökön őrizetbe vett Eric Collins vasárnap költözött át nagyszüleinek korábbi házába. Már az első csomagokkal magával hozott hat nyílvesszőt is, amivel aztán a szomszédos telektől elválasztó kerítésen gyakorolt. A rendőrség tájékoztatása szerint az általa használt karbonszálas aluminium nyílvesszővel 300 méterre is el lehet lőni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport