Elutasították a perújítást Tasnádi maffiaperében

2009.03.24. 15:45 Módosítva: 2009.03.24. 15:46
Elutasították az ügyészség által kezdeményezett perújítást Tasnádi Péter régi, nagy maffiaperében. A Pest Megyei Bíróság kedden megállapította, hogy tévesen rendelték el a perújítást 2008-ban, mert Tasnádi Péter régi maffiaperének ügye már elévült.

A Pest Megyei Bíróságon egyszer már lezárult per folytatását a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte. 2002-ben Tasnádit az 1997-1999 között elkövetett önbíráskodás, felbújtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés valamint adócsalás miatt négy és fél év börtönre ítélték.

Tasnádi 2004-ben kedvezménnyel szabadult. A büntetését utólag a bíróság 2007-ben két évvel csökkentette. Védője ugyanis perújítást kért, és szakértői véleményekkel igazolta, hogy a vádlott a bűncselekmények elkövetésekor agysorvadásban szenvedett, az annak következtében előállt személyiségzavara korlátozta tettei súlyának felismerésében.

A mostani ítélet már a második perújítás végére tett pontot. Az Egészségügyi Tudományos Tanács 2008. nyarán megállapította, hogy a a Tasnádi agysorvadásáról szóló szakvélemények megalapozatlanok, azokkal kapcsolatban vesztegetés gyanújával nyomozás is indult. Ezek után kezdeményezett perújítást az ügyészség, hogy a bíróság állítsa vissza az eredeti ítéletet.

A mai, nem jogerős döntés valódi tétje az volt, hogy le kell-e ülnie Tasnádinak a 2004-ben az eredeti büntetéséből hátralévő időt. Tasnádi ellen ugyanis időközben 2001-és 2007 között elkövetett cselekmények miatt másik büntetőper is indult, és ha abban bűnösnek találják, büntetéséhez a négy és fél éves szabadságvesztéséből le nem töltött idő automatikusan hozzáadódik.

Tasnádi Péter a Pest Megyei Bíróság folyosóján
Tasnádi Péter a Pest Megyei Bíróság folyosóján

A másik büntetőperben március 30-án lesz a következő tárgyalás. Tasnádi Pétert és 13 társát egyebek között felbujtóként életveszélyt okozó testi sértéssel, valamint emberölés előkészületével vádolják.

Az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2001 és 2007 decembere között
személyes sérelmei megtorlására bűncselekmények megszervezésére,
elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan
kijuttatott levelekben, illetve telefonbeszélgetésekben.

A bűncselekmények Tasnádi Péter volt felesége és a vele kapcsolatban állók - a nő élettársa, anyósa és ügyvédje - ellen irányultak. A vádhatóság szerint Tasnádi 2002 és 2004 között bosszúból többször szervezkedett volt felesége megöletésére. A vád szerint volt, amikor a
vállalkozó 3 millió forintot, máskor 10 milliót ajánlott a két ember
megöléséért.

Az ügyész Tasnádi Péterrel szemben felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett kétrendbeli, életveszélyt okozó testi sértés, kétrendbeli emberölés előkészülete, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, közveszéllyel fenyegetés, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt fegyházbüntetést indítványozott.