Felakasztotta magát a gyerekeit elhagyó német pár férfi tagja

2009.04.26. 15:39
Öngyilkos akart lenni a börtöncellájában az a fiatal német férfi, aki a barátnőjével együtt egy olaszországi pizzériában hagyta az asszony három kisgyerekét egy hete. A BBC szerint a 24 éves Sascha Schmidt a nadrágszíjára akasztotta fel magát, de leszedték az őrök. A férfi válságos állapotban van.

A német pár múlt vasárnap egy pizzériában hagyta az asszony 10 hónapos és hatéves fiát, valamint négyéves lányát, majd eltűntek. Csütörtökön találták meg őket a rendőrök az olaszországi Aosta mellett.

Az olasz hatóságok a német rendőrségtől azt az információt kapták, hogy az asszonynak komoly drogproblémái voltak, és a férfi, akivel eltűnt, nem a gyerekek apja. A pár kocsijában talált dokumentumok arról árulkodtak, hogy komoly anyagi gondjaik vannak, de a hatóságok azt tagadták, hogy találtak volna egy naplót, amiben arról lehet olvasni, hogy a pár öngyilkosságra készül.

Kukákban kerestek élelmet

Miután megtalálták őket, a 26 éves Ina Caterina Remhof azt mondta a nyomozóknak, kifogytak a pénzből, még a mobiljukat is eladták, hogy ennivalót tudjanak venni a gyerekeknek. Azt állította, hogy koldulni próbáltak és a szemeteskukákban valami élelmet találni, de semmi nem jött össze, ezért nem mentek vissza a gyerekekért, hanem arra vártak, hogy az olasz hatóságok majd gondoskodnak róluk, és hazaviszik őket Németországba az anyjához.

A nőt szabadon bocsátották, miután közölték vele, hogy bíróság elé kell állnia három kiskorú gyerekének veszélyeztetése miatt. Barátját, a 24 éves Sascha Schmidtet azonban nem engedték el, mivel a német hatóságok kiadatási kérelmet adtak be, hogy a férfit visszavigyék a börtönbe, ahonnan feltételesen és rövid időre engedték ki. A férfit ugyanis több bűncselekményért, például zsarolásért elítélték korábban.