Árpád
-2 °C
4 °C

Eltemették a Tiszalökön lelőtt férfit

2009.04.29. 18:50 Módosítva: 2009-04-29 19:03:37
Református gyászszertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében vettek végső búcsút a tiszalöki gyilkosság áldozatától, Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében szerdán.

A tiszalöki temetőben több mint ezer ember búcsúzott el az áldozattól, köztük a kormány képviseletében Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

A parlamenti pártok képviselői és a cigány szervezek vezetői is ott voltak a temetésen. Így Juhász Ferenc az MSZP-től, Béki Gabriella, Gusztos Péter, Gulyás József az SZDSZ-től, Farkas Flórián a Fidesztől, valamint Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is. A tiszalöki temetőben elbúcsúztatott Kóka Jenő sírjára a megjelent politikusok, állami vezetők és gyászolók egy-egy fehér szegfűt helyeztek, így demonstrálva, hogy elutasítják a rasszizmust és az erőszakot.

Ugyancsak lerótta kegyeletét a koporsónál Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Bencze József országos rendőrfőkapitány az RTL Klubnak azt mondta: a nyomravezezetői díj kitűzése után kaptak olyan információt, amely a tettesek nyomára vezethet. Megjegyezte: nincs konkrét nyom, a mozgások és a bűncselekmény elkövetésének mozgásai alapján vélekednek úgy, hogy akár rendőr is lehet a támadó.

Bencze József azt mondta, azért vesz részt a temetésen, hogy megnyugtassa a hangulatot és biztosítson mindenkit arról, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek elfogása érdekében. Közölte azt is, a közeljövőben valamennyi megyei főkapitányságot felkeresi és a roma civil szervezetekkel közösen garantálni fogják a romák biztonságát.

Közlése szerint naponta 700-800 rendőr végez túlórában plusz munkákat, hogy a 180-200 veszélyben lévő településen állandó rendőri jelenlétet biztosítsanak. Az 54 éves férfi sírját a több tucatnyi koszorú mellett virágerdő borította be.

Kóka Jenőt április 22-én este, éjszakai műszakba indulása előtt, háza udvarán lőtte agyon egy lesben álló ismeretlen. Korábban Tatárszentgyörgyön egy 5 éves kisfiút és 27 éves édesapját, míg Nagycsécsen egy 40 éves nőt és 43 éves férfi testvérét gyilkolták meg, miután felgyújtott lakásukból menekültek.

A szertartáson a Száztagú Cigányzenekar tagjai zeneszóval búcsúztatták Kóka Jenőt, majd Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese hirdetett igét.

A tiszalöki cigányság felkérésére mondott beszédében Iványi Gábor metodista lelkész azt mondta: már nem először kell Magyarországnak és a cigányságnak kivégzett emberek koporsója mögött állni. Iványi Gábor ismételten bocsánatot kért a cigányság ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Gyáva, bujkáló embernek nevezte a támadás elkövetőjét, majd feltette a kérdést: miért Kóka Jenőt és nem őt ölte meg az elkövető és ha úgy gondolja, hogy jót cselekedett, miért nem áll a nyilvánosság elé.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: "aki egy embert ment meg, az a világot menti meg, aki egyet megöl, az a világot öli meg. Ezért ma gyászol az egész roma társadalom, mert a náci eszme ötödik áldozatát temetik.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke azt mondta: "Kóka Jenő a cigány népirtás újabb áldozata Magyarországon, az Európai Uniós és NATO tagállamaiban. Ezért imádkozik, hogy az Isten mentse meg Magyarországot az önpusztítástól és a cigány embereket az újabb holokauszttól".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?