Zsidókra utaztak az emberrablók

2009.04.29. 12:02 Módosítva: 2009.04.29. 12:02
Bíróság elé állnak annak a bandának a tagjai, amelyik a francia hatóságok szerint három éve egy Párizs környéki lakásban három héten keresztül fogva tartott, majd brutálisan meggyilkolt egy 23 éves zsidó férfit. A hatóságok szerint a banda kifejezetten zsidókat szemelt ki, és váltságdíjat követelt családjuktól.

Párizsban megkezdődött annak a huszonhét embernek a pere, akik a gyanú szerint még három éve résztvettek egy zsidó fiatal elrablásában majd megölésében, írja a BBC. A hatóságok szerint a banda kifejezetten zsidókat szemelt ki, az akkor igaszságügyi miniszter szerint úgy gondolták, hogy ha a fiatal családja nem tud fizetni, majd a zsidó közösség összegyűjti a 450 ezer eurós váltságdíjat.

A 23 éves, eladóként dolgozó Ilan Halimit 2006 elején rabolták el, és három hétig tartották fogva egy Párizs környéki lakásban. Miután a váltságdíjról folyó tárgyalások megszakadtak, elrablói brutálisan megkínozták a férfit. A haldokló, meztelen fiatalembert egy fához kötözték egy elővárosi vonatállomás közelében, ahol rátaláltak a környékbeli lakosok. A többször megszúrt és megégetett fiatal azonban a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

A gyilkosság következtében több utcai demonstrációt is tartottak Franciaországban az antiszemitizmus ellen. Az akkori köztársasági elnök Jacques Chirac megígérte a szülőknek, hogy teljeskörű vizsgálatot indítanak az ügyben.

A "Barbárok" banda feltételezett vezetőjét, Juszuf Fofanát emberöléssel vádolják, bűnössége esetén életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat. A 2006. februárjában Elefántcsontparton őrizetbe vett 25 éves elefántcsontparti származású francia állampolgár beismerte, hogy részt vett a zsidó fiatalember elrablásában és meggyilkolásában, de tagadta tette antiszemita jellegét. A hatóságok szerint Fofana utasította a banda tagjait, hogy kifejezetten zsidókat raboljanak el, és követeljenek váltságdíjat a családjuktól.