Tömeges hasmenés egy fővárosi iskolában

2009.05.13. 21:45 Módosítva: 2009.05.13. 21:59
Az egyik XI. kerületi általános iskola tanulói, tanárai és konyhai dolgozója is hasmenésessel fordult orvoshoz, az ÁNTSZ keresi a betegség forrását. A iskolának ételt szállító cég más intézményeknek is dolgozik, de azokból nem jelentettek megbetegedéseket.

Az egyik fővárosi iskolában hetvennél is több diák, pedagógusok és egy konyhai dolgozó is megbetegedett szerdán, a panasz minden esetben hasmenés volt. Az ÁNTSZ már megkezdte Keveház utcai általános iskola konyhájának vizsgálatát.

A hajnali órákban jelentkeztek az első betegek a XI. kerületben dolgozó egyik gyermekorvosnál, napközben pedig egyre többen fordultak orvoshoz hasmenés miatt.

Az ÁNTSZ szakemberei haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást. Mint kiderült, az iskolában csaknem 330 tanuló és 50-nél is több dolgozó volt. Közülük szerdán 78-an betegedtek meg: 71 tanuló, 6 pedagógus és 1 konyhai dolgozó.

Az ÁNTSZ szerda esti közleménye szerint az intézményben tálalókonyha működik. Az étel készítését, szállítását végző cég összesen 3500 adag ételt készít, a XI. kerület 9 általános iskolájába szállítanak, valamint óvodákba. Egyelőre más iskolában vagy óvodában jelentkező megbetegedésről az ÁNTSZ nem tud.