Perelik a francia Szcientológiai Egyházat

2009.05.25. 14:57
A tervek szerint hétfőn kezdődik meg Franciaországban a Szcientológiai Egyház elleni per. A Franciaországban szektának tartott egyházat szervezett csalással vádolják.

A per középpontjában egy francia nő feljelentése van. Az asszony szerint manipulálták és egy jelentős pénzösszeg befizetésére kényszerítették az Egyház emberei.

A nő azt állítja, hogy megkörnyékezték Párizsban, és felajánlottak neki egy ingyenes személyiségtesztet, a végén azonban kicsalták tőle összes megtakarítását, mert a pénzét szcientológiai könyvek, gyógykészítmények, és más egyházi termékek vásárlására kellett fordítania.

Ügyvédje szerint a szcientológusok szisztematikus lelki nyomás alatt tartották a nőt, akit olyan "kúráknak" is alávetettek, amelyek tudományosan módfelett kétségesek.

A francia média szerint feltehetőleg betiltják a Szcientológiai Egyházat Franciaországban, ha a tárgyalás végén bűnösnek találják szervezett csalás vádjában. Az Egyház egyik jogásza tagadta a vádakat, és azt mondta, hogy kemény harcot fognak vívni a tárgyalóteremben.

Ez lesz az első olyan per Franciaországban a Szcientológiai Egyház ellen, amelyben az Egyházat, mint szervezetet vádolják. Korábban egyes szcientológusok ellen voltak már perek.