Idős horgászt fogtak ki a Velencei-tóból

2009.06.02. 18:54
Idős horgászt mentettek ki a Velencei-tóból kedden az ottani vízi rendőrök, közölte a rendőrség.

A Lángi-tisztás környékén horgászó nyugdíjasnak feltehetően kapása volt, s egy rossz mozdulat következtében billent ki a csónakjából.

A járőrök szerencsére észrevették a furcsán álló csónakot a tónak pontosan azon a helyén, ahol korábban egy idős horgásszal beszélgettek, mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök azonnal a tisztás felé indultak, s közelebb érve látták, hogy a vízből már alig kilátszó csónak mögött egy ember kapaszkodik a leszúró vasba. A horgászt kiemelték a 18 Celsius-fokos vízből, telefonja és egyik botja kivételével valamennyi holmiját kimentették a kétméteres vízből, s partra vitték a csónakját is - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

A Velencei-tavi vízi rendőrök tapasztalata szerint a horgászoknál gyakran hiányzik a védőfelszerelés, még mentőmellény sincs náluk. Emiatt már most, a szezon kezdete előtt naponta 4-6 feljelentést tesznek az alapvető biztonsági felszerelés hiánya miatt. A védőfelszerelés ugyanis a törvény szerint kötelező a csónakból horgászók számára.