Koronavírus adatok

2022. jan. 14.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-1 °C
6 °C

Eltűnt 10 hálókocsi a MÁV-Startnál

2009.06.15. 15:50 Módosítva: 2009.06.15. 15:57
Felelősségrevonást sürget a MÁV-Start-nál az eltűnt hálókocsik ügyében a KDNP. A párt úgy tudja, 10 vagon került tisztázatlan körülmények között egy holland céghez, amely mára felszámolás alá került. Az összesen 2-3 milliárd forint értékű kocsik idén nyáron Marosvásárhely-Brassó, Thessaloniki és Split között közlekedtek volna.

Ezen a vonalon szerzik évek óta fajlagosan a legtöbb bevételt a nemzetközi forgalomból, ezért a hálókocsik kiesése üzleti szempontból is katasztrófa - mondta Molnár Béla, KDNP-s politikus.

A párt úgy tudja, a német nyelvű szerződést Jenei Dénes, a távolsági és nemzetközi divízió vezetője írta alá, aki nem tud németül, ráadásul azelőtt szignózta a megállapodást, hogy a jogi szakvélemény elkészült volna.

A hálókocsikat 1985-ben építették át régebbi kocsikból, de egyáltalán nem lepusztult, és használható darabokról van szó. Ma egy ilyen kocsi beszerzése 250-300 millió forint körüli tétel - mondta Molnár Béla.

A holland céget felszámoló holland biztos a rendelkezésére álló iratok alapján lefoglalta a hálókocsikat. A KDNP szerint ez azt jelenti, hogy a MÁV-Start valamilyen formában lemondott ezekről a kocsikról, pedig közlekedtetésükre nemzetközi szerződésben vállalt garanciát.

A holland felszámoló állítólag belement abba, hogy kölcsönadja a kocsikat a MÁV-Startnak azzal a feltétellel, hogy kérésre a MÁV-Start saját költségén azonnal visszaviszi őket Hollandiába.

A KDNP szerint azonnal tisztázni kell, hogy mi lehetett a szerződésben, amelynek alapján ilyen feltételeket támaszthatott a felszámoló biztos. Járatritkítások helyett az ilyen ügyekből adódó veszteségeket kellene elkerülni - hangsúlyozta Molnár Béla.

  • Vennék
  • Hírek