Rudolf
2 °C
13 °C

Sikkasztással vádolják a Somogy TV volt vezetőjét

2009.06.16. 15:33
A tavaly márciusban felmentett ügyvezető éveken át folyamatosan megsértette a jogszabályokat a vádhatóság szerint.

Sikkasztással vádolja a Somogy TV korábbi vezetőjét a Kaposvári Városi Ügyészség - közölte Egerváriné Lucza Gyöngyi, a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője.

A Somogy Televízió Kht. korábbi - 2008. március 14-ig alkalmazásban álló - ügyvezetője a társaság házi pénztárából március 7-én kivett 432 265 forintot, azonban erről nem állított ki bizonylatot és az összeget kiadásba sem helyezte. A kivett összeggel sajátjaként rendelkezett, amelyet később a pénztárosnak visszaadott.

Az ügyészség a számvitel rendjének megsértése miatt is vádat emelt a volt ügyvezető ellen, aki a számviteli jogszabályokban foglalt rendelkezések megtartásáért és alkalmazásáért felelős vezetőként 2005-2008 között folyamatosan megsértette a jogszabályokat.

Ez idő alatt a bizonylatokat nem a pénzmozgással együtt könyvelték le, olyan számlákat is kifizettek, amelyek nem voltak szerződéssel alátámasztva, továbbá hiányos bizonylatok könyveltek le, ami megnehezítette a kht. vagyoni helyzetének ellenőrzését.