Agyonlőtték a papnak öltözött Rambót

2009.07.16. 21:21

Csütörtök hajnalban akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le az egyesült államokbeli Jersey City utcáin. A helyi rendőrök egy fegyveres rablásban használt autót fedeztek föl reggel öt óra tájban, és amikor a járműhöz lépett a feltételezett sofőr, megpróbálták elfogni. Az állítólag papi ruhát viselő a férfi puskát rántott elő, és azonnal tüzet nyitott, amikor a rendőröket meglátta. A rendőrök közül ketten súlyosan megsérültek, jelenleg is életveszélyes állapotban vannak, egyiküket fejen találta a lövés.

A férfi tüzet nyitott a közelben álló rendőrautóra is, majd egy épületbe menekült bűntársával, aki a szemtanúk szerint egy húszas éveiben járó nő volt. Elbarrikádozták magukat egy második emeleti lakásban, és rendületlenül lőttek a kiérkező rendőrökre. További három rendőr sebesült meg a tűzharcban, egy a kezén, egy a lábán, egyet pedig éppen mellbe találtak, de a golyóálló mellény fölfogta a lövedéket. Mindhárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök szerint a páros készült a tűzharcra, alaposan föl voltak fegyverezve, és szívbaj nélkül lőttek mindenre.

A heves lövöldözésben mindkét bűnözőt halálosan megsebesítették. Nevüket egyelőre nem közölték, de a gyanú szerint egy korábbi lövöldözésben is részt vettek, nem sokkal a Jersey City-i eset előtt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport