Vádat emeltek Jozef Rohác ellen

2009.07.17. 10:23 Módosítva: 2009.07.17. 10:23
1997-ben a bomba gyenge mágnese mentette meg Seres Zoltán vállalkozó életét, de két évvel később géppisztollyal agyonlőtték. A tavaly elfogott szlovák férfit a merényletkísérlettel vádolják, a gyilkossággal nem hozták összefüggésbe.

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség Jozef Rohácot - közölte az ügyészség.

A vád szerint a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác 1997 júniusa előtt távirányítású robbanószerkezetet készített, hogy megölje Seres Zoltán vállalkozót. A vád szerint Rohác a robbanószerkezet elkészítésén túl saját maga gondoskodott a helyszín megközelítéséhez, terepszemléjéhez és a menekülés biztosításához szükséges gépkocsi beszerzéséről is.

A férfi - ismeretlen társaival együtt -1997. június 3-át tűzte ki a bűncselekmény elkövetésére. Ezen a napon kora reggel megjelentek Seres Zoltán lakása előtt, és a magukkal hozott robbanószerkezetet az arra szolgáló mágnesek segítségével felerősítették a sértett lakása előtt álló gépkocsijának alvázára.

D KOS20090213022

Seres egy ismerősével aznap délelőtt 10.40 körül hagyta el a házat, majd beszálltak a ház előtt parkoló kocsiba. Azonban amikor az autó elindult, a robbanószerkezet a mágnesek gyengesége miatt levált a gépkocsiról, és az úttestre esett. Néhány perccel később az egyik ismeretlen odasétált, és felvette azt a földről, majd később egy bokorba rejtette.

A vád szerint amennyiben a szerkezet felrobbant volna, az mintegy 400-500 méter sugarú körben jelentős anyagi kárt okozó romboló hatást fejtett volna ki, és ha a szerkezetet a gépkocsira rögzített állapotában hozták volna működésbe, teljes mértékben megsemmisítette volna azt, a benne ülő emberekkel együtt.

Az ügyészség Jozef Rohácot előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével - mint bűnsegédet -, és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja. (Serest két évvel később, 1999. április 12-én Tahitótfaluban autójában géppisztollyal agyonlőtték. Az elkövető személye nem ismert. Az ügyészség szerint ez a bűncselekmény nem hozható összefüggésbe azzal, amelyben most megvádolták Rohácot.)

Jozef Rohácot 2008. október 27-én, Prágában igazoltatták cseh rendőrök, ekkor derült ki, hogy ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság európai elfogatóparancsot adott ki. Rohácot idén februárban adták ki Magyarországnak az említett emberölési kísérlet miatt, de neve felmerült korábban több, az 1990-es évek végén Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban is. Rohác neve szóba került az Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is, ám emiatt korábban nem adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport