Az ország másik felében fogták el a szanki gyilkost

2009.08.12. 15:18
A szlovák határtól mindössze 5 kilométerre fogták el azt a 27 éves férfit, aki a gyanú szerint múlt kedden brutális kegyetlenséggel megölt egy svájci nőt a Bács-Kiskun megyei Szankon.

A rendőrség a tanyavilágban talált szemtanú segítségével azonosította a szanki gyilkossággal gyanúsított férfit, és augusztus 7-én fogták el Istenmezején – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Találtak nála egy lapotopot és több mobiltelefont – ezeket a helyszínről vitte el.

A szóvivő kiemelte: a férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy állatgondozóként Jászszentlászlón dolgozott, és üzletelés közben ismerte meg a svájci nőt. Elment a tanyájára, ahol először nem talált senkit, ezért el akart lopni pár eszközt. Ezután találkozott össze a nővel, akit egy baltával, brutális kegyetlenséggel megölt.

A Szank melletti tanyán élő 61 éves svájci nő holttestére az őt kereső ismerősök augusztus 5-én az emésztőgödörben találtak rá.

Az áldozattal utoljára német barátnője beszélt, augusztus 4-én kora délután. Mivel este már nem tudta őt elérni, másnap barátnője keresésére indult, ekkor találta meg segítőivel a holttestet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport