Háromezer méterről csapódott a fémtetőbe

2009.08.16. 12:21 Módosítva: 2009.08.16. 13:34
Nem nyílt ki az ejtőernyője annak a háromezer méterről ugró brit férfinak, aki végül a hibásan működő tartalékernyők segítségével egy hangár tetejére esett. Csontja sem tört el, csak kisebb nyaksérülésekkel szállították kórházba, állapota stabil.

Háromezer méteres zuhanást élt túl egy brit ejtőernyős, akinek nem nyilt ki rendesen az ejtőernyője, írja a Telegraph. A negyvenes éveiben járó szabadúszó operatőr még péntek délután csapódott egy repülőtéri hangár tetőjébe. Helikopterrel szállították egy közeli kórházba fej- és nyaksérülésekkel, állapota stabil.

Paul Lewis egy nő első ejtőernyős ugrását filmezte az Anglia nyugati részén található Shropshire megyében pénteken délután, írta a Sunday Times című brit lap. A húszéves ejtőrnyős tapasztalattal rendelkező férfi nagyjából ezer méteren volt, amikor fő ejtőernyője nem nyilt ki. Lewis ezután tartalékernyőjéhez folyamodott, amely ugyan kinyilt, de hibásan működött, és a férfi spirálba kerülve zuhant a repülőtéri hangárra.

Az ejtőernyős központ tulajdonosa a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy látta a zuhanást, és már azelőtt riasztotta a mentőket, hogy a férfi földet ért volna. Colin Fitzmorris elmondása szerint a fémtető mentette meg a férfi életét, mert ha pár méterrel távolabb ér földet, akkor csupasz betonnak csapódik. Szerinte a rugalmas fémtető felfogta a zuhanás erejének nagy részét, és így a férfi egyik csontja sem tört el, csak a nyaka sérült meg.

A tetőn rekedt ejtőernyőst a kiérkező mentők nem tudták azonnal ellátni: csak egy óra múlva fértek hozzá, miután a helyszínre érkezett egy elég magas daruval ellátott tűzoltóató.

A Telegraph emlékeztet rá, hogy 2007-ben is történt egy hasonló eset, akkor a szintén tapasztalt ejtőernyősnek számító Michael Holmes élt túl egy négyezer méteres zuhanást Új-Zélandon. Az ejtőernyő meghibásodását a fejére szerelt kamera is rögzítette. Akkor egy fa mentette meg az ugró életet, akinek kilyukadt a tüdeje és eltört az egyik bokája.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport