Ülősztrájk a H1N1 miatt a kairói reptéren

2009.08.16. 19:51 Módosítva: 2009.08.16. 21:26
Több száz egyiptomi zarándok ült le a terminál padlójára a kairói repülőtéren, hogy így tiltakozzon a H1N1 miatt a Mekkai zarándoklatra vonatkozó korlátozások ellen.

Egyiptomi zarándokok százai kezdtek ülősztrájkot vasárnap a kairói repülőtéren, miután az új típusú H1N1 influenzavírus miatt bevezetett korlátozások értelmében a hatóságok megakadályozták, hogy Mekkába utazzanak, közölte a repülőtér egyik név nélkül nyilatkozó biztonsági illetékese.

A reptéri hatóságok biztonsági erősítést kértek, hogy szétoszlathassák a mintegy háromszáz tiltakozót, akik leültek a terminál padlójára, és nem voltak hajlandó távozni onnan.

A már pénteken bejelentett korlátozások vasárnap léptek életbe. Ezek értelmében a biztonsági erők a gépekről is lehozhatják a már indulni készülő utasokat. Az új intézkedések szerint csak a 25 és 65 év közöttiek utazhatnak Mekkába, mert ez a korcsoport szerintük kevésbé hajlamos megfertőződni az új vírussal.

A visszatartott utazók az év bármelyik szakaszában teljesíthető kis zarándoklatot, az omrát akarták teljesíteni. Az omrára már nem fogadnak el újabb helyfoglalásokat, a 2009 novemberére eső éves nagy zarándoklatra (haddzs) pedig csak olyan 25 és 65 év közötti egyiptomiak indulhatnak el, akik nem szenvednek semmilyen krónikus betegségben.

Az új influenza Egyiptomban 420 embert fertőzött meg. A betegség eddig egy esetben volt halálos kimenetelű: júliusban halt meg egy fiatal nő, aki éppen szaúd-arábiai zarándoklatról tért vissza.