Az első rövidnadrágban mutatkozó First Lady

2009.08.21. 19:18
Az Egyesült Államokban vezető hír lett az elnöki különgép fedélzetéről rövidnadrágban távozó first lady, egyesek szerint a családi vakációra a Grand Canyonba érkező elnökfeleség talán túl sokat mutatott lábaiból.

Barack Obama felesége már korábban is felhívta magára a gyelmet a karját szabadon hagyó ujjatlan ruhákkal vagy az edzőcipőkkel, a rövidnadrágos felvétel azonban igazi újdonságnak számít.

mo 000T TRWas2518915

"Tudtam, hogy hír lesz ebből, mert ő az első first lady, aki rövidnadrágot viselt az Air Force One fedélzetén" - jegyezte meg Anya Strzemien, a Huffington Post divatszerkesztője. "Újságíróként az eset azért érdekelt, mert ez volt az első ilyen eset. Sok minden, amit Obamáék csinálnak, elsőnek számít" - tette hozzá a szerkesztő, aki még közvélemény-kutatást is végzett az olvasók körében. A legtöbben szerették az elnökfeleség szerelését, de akadtak olyanok, akik szerint a rövidnadrág túl merész volt.

A sort-őrületből az NBC tévéadó sem maradhatott ki, a pávás csatorna 300 ezer néző véleménye alapján hirdetett eredményt. És, hogy mit mutatott ki a felmérés? "Azt, hogy az emberek szeretnek Michelle Obamáról beszélni" - mondta Dee Dee Thomas, a Today című show vezető producere.

A sajtó is szeret a first ladyvel foglalkozni, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy sok szerkesztőség felsorakozott az ország első asszonyának védelmében, megjegyezve, hogy vakáción volt, amikor a sivatagi hőségben a rövidnadrág mellett döntött. "Mit kellett volna viselnie a Grand Canyonban? Estélyi ruhát, vagy nadrágkosztümöt? Önök mit viselnek szabadságuk alatt?" - tette fel a kérdést Elizabeth Snead, a Los Angeles Times munkatársa.

"A legtöbb ember azon mereng, hogy miképp lett ebből vezető hír. Ki az, aki nem visel rövidnadrágot, amikor családjával augusztus közepén a Grand Canyonban túrázik?" - írta a first lady stílusát követő Mrs-O.org című blog vezetője.