Tagadnak a romák elleni támadások gyanúsítottjai

2009.08.23. 11:08 Módosítva: 2009.08.23. 21:19
Mind a négy gyanúsított tagadja a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat elkövetését - tájékoztatott a két gyanúsított ügyvédje, közvetlenül az előzetes letartóztatásukat elrendelő bírósági tárgyalást követően vasárnap kora délután. Az eddigi információk szerint a négyfős társaságból ketten az első gyilkosság után kiszálltak, ketten viszont folytatták az emberöléséket. Az egyik gyanúsított szerződéses katona volt, Koszovóban is szolgált.

A Budakörnyéki Bíróság szeptember 23-áig rendelte el a Debrecenben péntekre virradóra elfogott négy férfi elleni kényszerintézkedést, amely ellen hárman fellebbeztek.

Metálos gyanúsított

A romák elleni támadások egyik gyanúsítottja a debreceni Replika együttes alapító tagja, valamint egykori dobosa, tudta meg a Független Hírügynökség. K. Árpád már évek óta nem tagja a zenekarnak, úgy tudni, azóta hangtechnikusként dolgozott Debrecenben. Az egyébként metal zenét játszó együttes honlapján közölte: "Mély megdöbbenéssel értesültünk a médiából arról, hogy a zenekar egyik régi tagja gyanúsítottként szerepel a romagyilkoságokkal kapcsolatos bűnügyben". Hozzáteszik továbbá azt is, hogy teljes mértékben elhatárolódnak a történtekről, és el is ítélik azt.

Bár a rendőrség nem adott hivatalos tájékoztatást, úgy tűnik, hogy a sorozatgyilkosságot ketten követték el, a négy előzetesben lévő férfi közül kettőt ugyanis csak egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Kende Katalin, a Pest Megyei Bíróság sajtótitkára is azt mondta, hogy két gyanúsítottnál állapította meg a bíróság a bűnismétlés veszélyét.

Ez egybevág azzal, amit a rendőrök már a gyanúsítottak elfogása előtt kommunikált, vagyis az első, gyilkossággal végződő támadás után - Nagycsécsen a támadók faredőnyökön keresztül sebeztek halálra két embert -, az emberöléstől megrettenve a csoportból többen - ezek szerint ketten - kiszálltak. Ketten viszont folytatták a támadásokat, már emberölési szándékkal.

Mindenki tagad

Lőrincz Márton, a 30 éves P. Zs meghatalmazott védője azt mondta: védencét egy rendbeli emberöléssel és több rendbeli emberölés kísérletével gyanúsítják, többek között a galgagyörki támadással.

Ruzsbaczy Nóra, a 42 éves K. Árpád kirendelt védőjének tájékoztatása szerint két olyan gyanúsított van, akit csak egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, míg a többieknél a sorozatjelleg is felmerült. Ezért tartotta a bíróság indokoltnak a bűnismétlés veszélye miatti kényszerintézkedés elrendelését is. Mindegyik gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ruzsbaczy Nóra a hétvégén már két alkalommal is beszélt védencével, és mint mondta, a további kihallgatások alkalmával is kapcsolatban lesznek. Közlése szerint K. Árpád "csak általánosságban beszélt" önmagáról és családi körülményeiről, mivel állítása szerint nincs köze egyetlen bűncselekményhez sem, amellyel gyanúsítják.

  Az MTI magát megnevezni nem kívánó informátora szerint K. Árpádot békés zenésznek ismerték (bővebben a Metálos gyanúsított című keretesben), míg testvérének, a romagyilkosság elkövetésének gyanújával ugyancsak előzetesben lévő K. Istvánnak közismert volt romagyűlölete.

Többek szerint K. István korábban ugyan többször is megvert romákat, de azt még most sem tudják róla elhinni, hogy előre tervezetten gyilkolt volna.

Az MTI szerint K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is. Az elkövetők az akkori Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vezetői, illetve tagjai voltak, a szervezetet 1995-ben a Független Kisgazdapárt debreceni székházába jegyezték be. K. István is gyanúsított volt az ügyben, de bizonyítékok hiányában még a bírósági eljárás előtt megszűntették ellene az eljárást.

Kámzsa és golyóálló mellény

A négy férfit rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok kísérték a bíróságra vasárnap délelőtt. A gyanúsítottak fején kámzsa volt, és golyóálló mellényt viseltek.

Mielőtt a kommandósok a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből kihozták volna a gyanúsítottakat, teljesen lezárták az Andrássy és a Csengery utcát a forgalom elől.

A 7-8 autóból, mikrobuszokból és rendőrautókból álló konvoj a Hősök tere felé indult, majd a Pest Megyei Bíróság Thököly úti épületéhez hajtott.

A négy megbilincselt férfit a hátsó bejáraton kísérték be az épületbe a rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok. Mindegyik gyanúsított fején kámzsa volt, és golyóálló mellényt viseltek.

A nagydarab, kisportolt testalkatú férfiak egyike farmerben és szürke pólóban, egy másik pedig kapucnis felsőben volt.

Az MTI információ szerint az elfogott Hajdú-Bihar megyei, 28 és 42 év
között férfiak következő célpontja Nógrád megye egyik kistelepülése
lett volna, ahol szintén a falu végén élő cigányokra akartak támadni.
A rendőrség olyan térképeket talált a gyanúsítottak autóiban és
lakásán, amelyeken a támadás célpontjául kiszemelt ház is be volt
jelölve.

Az MTI-nek egy magát megnevezni nem kívánó, megbízható informátor közölte: Cs. István szerződéses katonaként legalább két ciklusban szolgált a koszovói magyar KFOR-misszióban. 2008-ban szerelt le a honvédségtől. Meg nem erősített információk szerint Cs. István volt a Debrecenben már "négyek bandájának" nevezett csoport fegyverszakértője és -beszerzője.

A rendőrség három terepjáró autót is lefoglalt amelyek a gyanúsítottak tulajdonában voltak, és amelyeket a támadások helyszínein a helybéliek látni véltek.

A rendőrök péntekre virradóra, 2 óra 15 perckor, egy összehangolt akció során több tucatnyi kommandós bevetésével fogták el a támadások gyanúsítottjait Debrecen belvárosában. Két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a belvárosban található Perényi 1. szórakozóhelyről, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a söröző felett lévő Karaoke bárból vitték el, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából.

Az elfogás után tartott helyszíneléskor a rendőrség olyan sörétes fegyvereket is lefoglalt a sörözőben, amelyek a pult mögötti falból kerültek elő. Ezeket feltehetően a gyilkosságok során használták az elkövetők, de lakásaikon további fegyvereket és más eszközöket is lefoglaltak. Az MTI úgy tudja, egy teherautónyi bizonyítékot szállítottak a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei Budapestre.